Fontos hírt jelentett be Lázár János

Az ismertetett tranzakció hozzájárul a MÁV felzárkóztatásához is.

2024. 09. 12. 14:38
Illusztráció Fotó: GYSEV Zrt.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Újabb kétharmad! Végre a helyére kerülhetnek a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben a tulajdoni arányok és így a cég vezetése is. Miénk lehet a döntő szó” – írta közösségi oldalán Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter emlékeztetett: „a cégben már eddig is többségi tulajdoni arányunk volt, ám a szocialista kormányok olyan előnytelen, már-már hazaárulással felérő szerződést kötöttek az osztrákokkal, ami indokolatlan hátrányt okozott a magyar félnek. Míg ugyanis a magyar állam egyre több pénzt fektetett be a GYSEV-be, az osztrákok pedig nem teljesítették a rájuk eső tőkeemelést, addig az osztrák vétójog megmaradt, a magyar befolyás pedig nem növekedett”. 

Lázár János szerint a nemzeti kormány nem nyugodott bele abba, hogy a magyarok kisebbségben legyenek a saját cégükben. Úgy fogalmazott: „a miniszterelnök és a kabinet megbízott, hogy rakjak rendet. A cégnek jelenleg három tulajdonosa van: az osztrák és a magyar állam, illetve az ugyancsak osztrák Strabag. Ez utóbbinak a tulajdonrészét szerezhetjük most meg”. 

A magyar tulajdonos jogainak helyreállítása elől az utolsó akadály is elhárult azzal, hogy az osztrák versenyhatóság is engedélyt adott az ügylethez. 

„A cég továbbra is közös marad, kisebbségi tulajdonosként ezentúl is partnerünk lesz az osztrák állam, amit én személyesen is üdvözlök, mert hiszek a közép-európai együttműködés minden formájában. Ugyanakkor a nótát annak kell rendelnie, aki a számlát fizeti – ez pedig Magyarország” – emelte ki a miniszter. Lázár János szerint a tranzakció jó hír a magyar vasút minden utasának és dolgozójának is. A GYSEV – magyar adófizetői pénzből is elért – fejlettsége mostantól érezhető mértékben fog hozzájárulni a MÁV felzárkóztatásához is.

„Volt, aki látványosan szurkolt  a projekt ellen, és volt, aki csak nem mert hinni benne. Egyformán tévedtek. Nincs lehetetlen! Legfeljebb csak tehetetlen, de ennek a luxusát soha nem engedhetjük meg magunknak” – tette hozzá a tárcavezető.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.