A megkérdezett cégek mintegy nyolc százaléka tervezi irodahelységei csökkentését az elkövetkező öt évben. Különösen a nagyobb vállalatok és a szolgáltatók igyekeznek csökkenteni irodaterületeiket, míg a feldolgozóipari, a kereskedelmi és az építőipari vállalatok körében kevésbé hangsúlyosnak tűnik ez a tendencia. A kisebb cégek szintén kevésbé hajlanak irodaterületeik leépítésére az ifo felmérése szerint.
Nem várt következménye lett a home office-nak és ez még csak a jéghegy csúcsa
A német vállalatok mintegy hat százaléka csökkentette irodahelyiségeinek számát, amióta a koronavírus-járványt követően egyre többen dolgoznak távolról a német Ifo gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése alapján.

„Vizsgálataink alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy az irodahelyiségek iránti kereslet hosszú távon mintegy 12 százalékkal csökkenhet a távmunka terjedésének köszönhetően” – mondta Simon Krause, az Ifo kutatója. Annak ellenére, hogy a vállalatok az irodai munka visszaállítására törekednének, Krause szerint meghonosodott a rendszeres otthoni munkavégzés, ezért a cégek irodai helyigényük csökkentésére törekednek.
Mivel azonban a lízingszerződések rendszerint hosszabb távra szólnak, a trend is csak hosszabb távon érezteti majd a hatását.
Németországban az alkalmazottaknak mintegy 25 százaléka dolgozik távmunkában 2022 óta az Ifo felmérése szerint.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tönkretenné a gazdákat a készülő kereskedelmi megállapodás
Kezelhetetlen mennyiségben érkeznének az unióba kifogásolható minőségű, az európai termelési normáknak meg nem felelő agrártermékek.

A kormány a vasutasok mellett áll és megvédi őket a méltatlan támadástól
„A választásokra készülő politikai erők méltatlanul és tisztességtelenül politikai csatatérré változtatták a közösségi közlekedést.”

Országszerte brutális pusztítást végeztek a viharok, több mint 7,5 milliárd forint kár keletkezett a lakásokban
A vállalatoknál, intézményeknél sem jobb a helyzet, onnan közel kétmilliárd forintnyi kárt jelentettek a biztosítók felé.

Jó hír a magyar kis- és középvállalkozásoknak!
A kormány Magyarország forrásait nem Ukrajna, hanem a magyar családok és vállalkozások támogatására fordítja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk