Lassan egy éve ütötte fel a fejét a pletyka, hogy belép a magyar piacra a legismertebb orosz kiskereskedelmi lánc. A vásárlók azonban hiába várják, a Mere terjeszkedésének eddig semmi nyoma a piacon, pedig az ígért határidő a boltnyitásra már letelt – írja a Világgazdaság.
Állítólag jön a Mere Magyarországra, csak nem úgy és akkor, ahogy azt eddig sejteni lehetett
Egyre szövevényesebb az orosz diszkontlánc hazai ügye.

A portál tehát kiderítette, hogy mit lehet tudni a kereskedelmi lánc feltételezett érkezéséről. Emlékeztetnek, a hír tavaly áprilisban tarolt a magyar sajtóban, miután az orosz diszkont képviselői e-mailt írtak a potenciális partnereiknek, amelyben tényként említették a magyar piacra való belépést. A tervek szerint úgy volt, hogy 2025 első feléig húsz üzletet nyitnak Budapesten és az agglomerációban, három éven belül pedig már kétszáz bolttal fognak rendelkezni.
További Gazdaság híreink
Miután nem sok boltnyitásra utaló nyomot találtak, megkeresték a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt azzal hogy a Mere hazai leányvállalata, a TS Retail Kft. boltépítéshez szükséges engedélyezési kérelmet nyújtott-e be, amelyre nemleges választ kaptak. Megjegyzik azonban, hogy ezzel együtt sem lehet azt kijelenteni, hogy a Mere nem jön Magyarországra, igaz, mostanra legalább négyszer már kifutott a magyarországi terjeszkedés határidejéből.
További Gazdaság híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Szép-kártya a hazai turizmus mellett a kiskereskedelmi forgalom bővülését is támogatja
A konstrukció októberben is a turizmus fontos hajtóereje volt.

Elúsznak a juttatások: a magyar munkavállalók nagy része nem él a lehetőséggel
A juttatások egy részét szinte nem is ismerik a munkavállalók.

Veszélyes közelségben az embargós terv véglegesítése
Még hamarább tiltanák ki az orosz gázt Európából.

Tönkretenné a kisvállalkozásokat a Tisza Párt megszorítócsomagja, munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg
Azok járnának legrosszabbul, akik ma is minimális haszonból élnek, és a legkiszolgáltatottabb szereplők a gazdaságban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A Szép-kártya a hazai turizmus mellett a kiskereskedelmi forgalom bővülését is támogatja
A konstrukció októberben is a turizmus fontos hajtóereje volt.

Elúsznak a juttatások: a magyar munkavállalók nagy része nem él a lehetőséggel
A juttatások egy részét szinte nem is ismerik a munkavállalók.

Veszélyes közelségben az embargós terv véglegesítése
Még hamarább tiltanák ki az orosz gázt Európából.

Tönkretenné a kisvállalkozásokat a Tisza Párt megszorítócsomagja, munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg
Azok járnának legrosszabbul, akik ma is minimális haszonból élnek, és a legkiszolgáltatottabb szereplők a gazdaságban.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!