Pénzbüntetésre ítélték a férfit, aki az autójához kötözve húzta a kutyáját a betonon
Egy kilométert haladt, aztán rádudáltak, hogy nem kéne ezt csinálni. Állatorvost nem hívott.
Egy kilométert haladt, aztán rádudáltak, hogy nem kéne ezt csinálni. Állatorvost nem hívott.

Bilincsben, láncon vezették be a nevelőapát.

Németországban már pénzt kérnek érte.

Egyre szövevényesebb az orosz diszkontlánc hazai ügye.

Semelyik nagy nemzetközi lánc nem hozott össze ilyen tetemes veszteséget.

A szülők azzal védekeztek: a saját érdekében kötözték meg mentális betegséggel küzdő lányukat, nehogy megsérüljön.

Kiemelkedő a virslik, a disznótoros, a malachúsok, friss sertésalapanyagok iránti igény, és magas például a lencse, a káposzta, a sütéshez szükséges nyersanyagok, az üdítők, alkoholos italok kereslete is.

A hallgató hallgatók hallgatójukkal hallgatót hallgathatnak…




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A hír, miszerint Emmanuel Macron felesége férfiként született, az elmúlt négy évben egyre csak erősödött.

Brüsszel a német energiapolitikát elfogadja, a magyar ellátásbiztonságot viszont támadja.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.