A közútjainkon feltűnő „horrorkaravánok” egyikét így jellemezte valaki: autót szállító autószállítót szállító szállítóautó. Mit mondhatunk erről nyelvtanilag? Azt, hogy ötszintű szószerkezetlánc. Alaptagja egy főnév (szállítóautó), ennek sorozatos, láncszerű további alárendeltjei: szállító (minőségjelző), autószállító (tárgy), szállító (minőségjelző), autót (tárgy). Deme László a grammatikai végtelenítés példájaként mutat be hasonlókat: a végtelenségig folytatható ige-főnév-igenév-főnév… típusú kapcsolatokat. A felfoghatóság, megértés határát a hétszintű szerveződésben látja: „A kertben talált macskával játszadozó gyerekek kacagását hallgatva ült.” Az efféle, a szintmélységeket korlátlanul szaporító megfogalmazásmód érthetetlen – különösen az élőbeszédben, mondjuk rádióhírek hallgatásakor. Tréfából azonban magunk is gyártunk efféle bonyolult, sokszintű alárendeléseket. Például: Az online online-jának az online-ja… Vagy:
A hallgató hallgatók hallgatójukkal hallgatót hallgathatnak… Ez a szerkesztésmód a láncolatos birtokviszonyra emlékeztet, amelynek elrettentő történelmi alappéldája: a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkára nyilatkozata.
De nemcsak a többszintű szószerkezetlánc, a láncolatos birtokviszony, hanem a mondatszintű folyamatos mellérendelés is vezethet ilyen bonyolult megoldásokhoz. A Fülöp-szigetek egyik szigetén lévő vulkánt – a világ legalacsonyabban fekvő, még működő vulkánját, a Taalt – így szokták végteleníthető szójátékkal bemutatni: „Van egy Fülöp-szigeteki sziget, abban van egy tó, abban a tóban van egy sziget és abban is van egy tó, abban pedig egy újabb sziget található.” A mondat megértése nem egyszerű, de igaz: maga a Fülöp-szigetek egy szigetcsoport, ott van egy sziget, abban van egy tó, és azon is van egy sziget stb… A vulkán is igaz, mert nemrégiben kitört.
A láncolatos birtokviszony, de minden hasonló többszintű szószerkezetlánc, valamint sokszoros mellérendelés a grammatikai végtelenítést is szolgálja.
A magyar grammatika ismer zárt és nyitott szerkezetű mellérendelést. A nyitott szerkezet a végtelenségig folytatható. Idézett példáim részben tréfás eredetűek, részben a világunk túlbonyolításából fakadnak. Ha azonban a jelenség mélyére nézünk, messze időkbe vezetnek vissza bennünket. Merthogy hasonló módon szerkesztve beszélnek az öt-hat éves gyerekek. Élénk fantáziájukból fakadóan és akkor…, és aztán… kötőszavas végtelenített mellérendelő összetett mondatokat alkotnak, csak győzzük követni őket. Ez az áradó beszéd a nyelv ősi funkcióját idézi. Hasonló ehhez az idők homályába vesző halotti sirató, „jajos ének”, a zaklatott, ritmikus, spontán lamentáció.
Nem véletlenül mondja Hamvas Béla és Várkonyi Nándor, hogy az ösztönös gyermeki beszédmód mellett a költők őrizték meg és tartják fönn a nyelv ősi, teremtő funkcióit.
