Mert ez a grammatikai végtelenítés jelenik meg például Krúdy Gyula költői leírásaiban. A hasonlító minthaszerkezeteknek erre a funkciójára Gáspári László hívja fel a figyelmet: „Az időjárás esősre fordult, hosszú, nedves fonalak ereszkedtek alá végtelen folyamatossággal, az elhagyott kertben különös hangok támadtak a bokrok és a fák között, mintha sóhajtozna valaki…” (Itt a kváziszint beépül a tulajdonképpeni cselekménybe, s most ebben kap egy újabb megokolást, hogy a végtelenített időben állandósítsa a hangulatot.) „Az elhagyott kertben mintha megnövekedtek volna a láthatatlan lények, amelyek hosszadalmas esőzések alkalmával születnek a nedves bokrok alatt: olyan hangosan sóhajtoztak, fázósan mormogtak, mintha örökidőre birtokukba vették volna a kertet.” És idesorolhatjuk korunk irodalmából a vesszők és pontok nélküli végtelen mondat- és gondolatáramlást is, amely végső soron az idő végtelenségére, az öröklétre kell hogy figyelmeztessen bennünket.
Kiemelt kép: MTI/ Czeglédi Zsolt
