Kallas egy rendezvényen arról beszélt: Kína nagyon ügyesen növeli geopolitikai befolyását, és tisztában van vele, hogy az EU-nak korlátozott eszközei vannak a nyomásgyakorlásra.

Kallas egy rendezvényen arról beszélt: Kína nagyon ügyesen növeli geopolitikai befolyását, és tisztában van vele, hogy az EU-nak korlátozott eszközei vannak a nyomásgyakorlásra.

Hozzátette: az európai gazdaság annyira szorosan összekapcsolódott a kínai piacokkal, hogy bármilyen büntetőintézkedés visszaüthet az uniós országokra, írta az Origo.
Kallas szavait megelőzően a kínai külügyminisztérium is megszólalt az ukrajnai helyzet kapcsán. Guo Jiakun szóvivő hangsúlyozta:
Kína célja a konfliktus lezárása, és kész konstruktív szerepet játszani a politikai rendezés előmozdításában.

A kínai diplomata szerint Peking következetes álláspontot képvisel.
Az alapvető tényekből indulunk ki, és ragaszkodunk az igazságosság és objektivitás elvéhez
– fogalmazott.
Az európai vezetők hónapok óta próbálnak egységes álláspontot kialakítani Kínával szemben, de a tagállamok gazdasági érdekei jelentősen különböznek. Egyes országok – például Németország – mélyen függnek a kínai piacoktól, míg mások keményebb fellépést sürgetnek Peking ellen.
Borítókép: Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője (Fotó: NurPhoto/AFP/Nicolas Economou)
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Az amerikai elnök többször figyelmeztette az iráni vezetést.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!