Már az ókorban is dívott a textilhamisítás

A Júdeai-sivatag száraz barlangjaiból előkerült római kori textíliák vizsgálata meglepő eredményt hozott. Sok, a murex bíbor fényűzését idéző ruhadarabot valójában olcsó növényi festékek – festőbuzér és kékfestő csülleng – kettős használatával színeztek. Az Izraeli Régiségügyi Hatóság kutatása így nemcsak a kifinomult technológiai tudást, hanem a tudatosan felépített, 2000 éves hamis luxusipart is feltárta.

Bíborszegélyes tógát viselő római szenátorok Forrás: iStockphoto

Ősi textíliák, modernül ismerős történet

A Júdeai-sivatagból származó római kori textíliák legújabb elemzései figyelemre méltóan emberi történetet tárnak fel. Társadalmi státusz hazugságáról, és hamis státuszszimbólumok ókori változatáról szólnak.

A Júdeai-sivatagból származó hamis bíborral festett ősi textília. Fotó: Clara Amit és Yuvaly Schwartz, Izraeli Régészeti Hatóság

Az Izraeli Régiségügyi Hatóság által vezetett kutatás kimutatta, hogy számos olyan ruhadarab, amelyről egykor azt hitték, hogy a tekintélyes és méregdrága murex bíborral festették, valójában olcsóbb, növényi alapú festékek ügyes keverékével kapta színét. Az eredmények arra utalnak, hogy a meggyőző utánzatoknak széles körben elterjedt piaca volt – jóval azelőtt, hogy a fast fashion és a márkák hamisítása átformálták volna a modern gazdaságot.

Színek, státusz, hatalom

Az ókori ruházat sosem volt pusztán funkcionális. Az identitás, a gazdagság és az ambíció kifejezője volt. Számított a szövet minősége, a díszítő motívumok világa, és mindenekelőtt a szín. Egyetlen árnyalat kijelölhette a határt az elit és az alacsonyabb rangú csoportok között.

A szenátori rangú előkelőségek egyik kiváltsága volt a bíborszegélyű tóga viselésének joga. Fotó: PBS

A királyi bíbornál nagyobb presztízst egyetlen szín sem hordozott. 

A murex bíbor, amelyet a Murex trunculus és rokon mediterrán tengeri csigák váladékából nyertek, ritkasága, magas ára és lassú, többlépcsős gyártási folyamata miatt volt híres és irigyelt. Ragyogó színspektruma – a mélyibolyától a vöröses bordóig – királyi családokhoz, magas rangú tisztviselőkhöz és a vallási elithez kapcsolódott.

A mediterrán vizekben honos bíborcsiga, a Murex (Hexaplex) trunculus. Fotó: Wikimedia Commons/Dezidor

„A murexszel való festés fáradságos folyamat volt, amely több napig tartott, és nagy mennyiségű csigát igényelt” – mondja dr. Naama Sukenik, az Izraeli Régiségügyi Hatóság szerves anyagok kurátora és az ókori festékek vezető szakértője. „Ma már azonosítani tudjuk a murex egyedi molekuláris szignatúráját, ami lehetővé teszi számunkra, hogy nagy biztonsággal megállapítsuk, hogy egy textíliát valóban az ókori világ legtekintélyesebb festékével festettek-e.”

A hamis murex bíbor 

Amikor a Júdeai-sivatag barlangjaiból előkerült több tucat, mintegy 2000 éves textildarabot megvizsgáltak, nagy volt a várakozás. A szövetek lilás árnyalatúak voltak, és sokáig úgy gondolták, hogy némelyikük valódi murex bíbor nyomait őrzi.

Bíborszegélyes tógát viselő előkelő rómaiak. Fotó: Ancient Rome

Ehelyett azonban egyértelmű mintázat rajzolódott ki: a textíliák többségét egyáltalán nem murex festékkel színezték. A laboratóriumi elemzés kimutatta, hogy a mély bíborszínű árnyalatok két, az ókori Közel-Keleten általánosan használt növény kettős festéséből származnak:

• a festőbuzérból (Rubia tinctorum), amelynek gyökereiből vörös színezéket nyertek,
• és a kékfestő csüllengből (Isatis tinctoria), amely kék színezéket adott, ezért gyakran „közel-keleti indigóként” is emlegetik.

Úgy érték el a kívánt hatást, hogy a ruhát előbb festőbuzér-fürdőbe, majd kékfestőcsülleng-fürdőbe áztatták – vagy fordítva. 

Az ősi festők így gazdag, kevert színárnyalatot állítottak elő, amely vizuálisan a királyi bíborhoz hasonlított. 

Az eljárás ügyességet igényelt, de nem volt szükség tengeri csigákra, bonyolult kémiai extrakciókra és napokig tartó előkészületekre.

A bíborcsigákat a bronzkortól kezdve használták textilfestéshez  Fotó: Wikimedia Commons/Aaadir 

„A kettős festéssel olyan kifinomult utánzatot sikerült létrehozni, amely könnyen el tudott menni az autentikus királyi bíbornak” – magyarázza dr. Sukenik. „A festőbuzér és a kékfestőcsülleng széles körben elérhető, sokkal olcsóbb és sokkal könnyebben megmunkálható volt, mint a murex csigák. Használatuk egy tudatos stratégiára utal – presztízsteremtés a költségek töredékéért.”

Hamis luxusipar a római korban

A felfedezés rávilágít egy olyan jelenségre, amely feltűnően modernnek tűnik: a hamis luxusra, amelyet olyan emberekre szabtak, akik elit státuszt akartak felmutatni anélkül, hogy magas árakat fizettek volna. Ezek a növényi festésű textíliák azt mutatják, hogy az utánzás nem volt marginális gyakorlat. Széles körben elterjedt, normalizált és elfogadott jelenségről beszélhetünk. És nem is a rómaiak találták fel: egy i. e. VII. századból származó babiloni ékírásos tábla már leír egy festési „receptet”, amelynek célja a drága bíbor utánzása volt.

A bíbor méregdrága luxuscikknek számított az ókori Rómában. Forrás: YouTube

„Az emberi természet nem változott” – mondja dr. Sukenik. „Az emberek már az ókorban is magasabb társadalmi osztályba tartozónak szerették láttatni magukat. A bíbor utánzására kifejlesztett festékek használata ezt lehetővé tette.”

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.