Kísérteties lény, a végítélet hala bukkant fel Kalifornia partvidékén

Nem mindennapi randevúban volt része Ted Judah kaliforniai búvárnak, aki december 30-án a San Francisco közelében található Monterey-öböl Tengeri Rezervátum területén merült a mélybe. Nem sokkal a merülés megkezdése után figyelmét egy olyan kísérteties, áttetsző és szellemszerű furcsa hal keltette fel, amilyet – noha gyakran merül – még sohasem látott. A furcsa lényt szerencsére sikerült a merülésre magával vitt go-pro kamerájával megörökítenie. A felvételek alapján a tengerbiológus szakértők a lazackirályként is emlegetett és a kettős nevezéktanban a Trachipterus altivelis tudományos elnevezést kapott szalaghalfaj fiatal ivadékaként azonosították a bizarr lényt. Erről a csak rendkívül ritkán felbukkanó halról a Távol-Keleten azt tartják, hogy rossz ómen a megpillantása, ami pusztító erejű földrengés és tengeri szökőár közeli eljövetelét jelentheti, ezért is hívják Japánban a végítélet halának.

A végítélet halaként is emlegetik a furcsa szalaghalat Fotó: Ted Judda Forrás: Facebook

Kísérteties, csak nagyon ritkán megpillantható hal felbukkanása hozta lázas izgalomba december utolsó napjaiban a Monterey-öbölben rendszeresen merülő kaliforniai búvárok közösségét. A „végítélet halának” megpillantása ugyanis egy japán babona szerint baljós események előjelének számít.

Kísérteties látványt nyújtott a bizarr kinézetű, áttetsző hal   Fotó: Ted Judah/Facebook

Kísérteties tengeri élőlény tűnt fel egy búvár szeme előtt

A lelkes légzőkészülékes búvár, Ted Judah és felesége a múlt év utolsó előtti napján, december 30-án egy szép és élménydús merüléssel akarták elbúcsúztatni az óévet a Monterey-öböl Tengeri Rezervátum vizeiben. 

Az 1992-ben alapított Monterey-öböl Tengeri Rezervátum az Amerikai Egyesült Államok 14 védett tengeri területeinek egyike, egyben a legnagyobb kiterjedésű víz alatti rezervátuma. Teljes területe 13 730 négyzetkilométer, partvonala – ami San Franciscótól az ettől délre fekvő Cambriáig húzódik – pedig 445 kilométer hosszú. Az öböl mintegy 50 kilométerre nyúlik be a Csendes-óceán víztömegébe. Meredek esésű, hirtelen mélybe szakadó peremrésze és a nagy mélységből e perem mentén feláramló hideg mélytengeri eredetű víztömege miatt különösen gazdag az élővilága. A Monterey-öböl előbb említett medersajátosságai és függőleges feláramlási rendszere miatt itt különösen nagy számban lehet megfigyelni olyan mélytengeri, a szürkületi zónában élő fajokat, amelyeket máshol nem láthatnak a búvárok.

Fotó: Wikimedia Commons/en:Seano1 

A több mint különleges élmény nem is váratott túl sokat magára. 

Ted Judah ezt írta a Facebook oldalán a váratlanul jött kalandjáról: „Ma reggel a feleségemmel kimentünk merülni a McAbee-be, és a víz olyan tiszta volt, hogy úgy döntöttem, alaposabban szétnézek, és örülök, hogy így tettem. Láttam ezt az ezüstös, pengeszerű, hullámzóan mozgó valamit mindössze 4,5 méteres mélységben, amint nyugati irányban haladt a parttal párhuzamosan. Azt mondtam a feleségemnek, gyere, van itt valami csodálatos dolog” – emlékezik meg különleges felfedezéséről Ted Judah a posztjában.

 „Maradni akartam vele, de úgy éreztem, mintha zaklatnám. Nagyon jó volt a tájékozódási képessége, így mindig a legkeskenyebb profilját mutatta felém. Megpróbáltam úszni mellette, hogy elkapjam oldalról, de mindig elfordult tőlem. Nagyon megtisztelő, hogy láthattam, és remélem, valaki tud segíteni az azonosításában” – írta a búvár a közösségi média segítségét kérve a furcsa lény pontos azonosításához. A jól sikerült felvételek alapján a szakértők a szalaghal-alakúak rendjébe (Lampriformes), azon belül a szalaghalfélék családjához (Trachiperidae) tartozó Trachipterus nemzetségbeli fajként azonosították a különleges formájú tengeri élőlényt, megjegyezve azt is, hogy a felvételeken megörökített példány a T. altivelis faj egyik egészen fiatal ivadéka, emiatt tűnik üvegszerűen áttetszőnek. 

Ezért emlegetik a végítélet halaként

A távol-keleti kultúrkörben a végítélet halaként emlegetett Trachipterus altivelis, amit angolszász területen lazackirálynak hívnak, csak a Csendes-óceán keleti partvidékének mélyebb vizeiben fordul elő. Elterjedési területe Alaszkától Chiléig húzódik.

A lazackirály egy méretes példánya  Fotó: Marinebiology/Eyeamsayter

 A faj élőhelye az óceán közép mély víztömegében, az úgynevezett bathyális vagy szürkületi zónájában található 900 méteres vízmélységig. E szalaghalfaj kifejlett egyedei a partoktól távoli mély vizekben a bathypelágikus régióban élnek.

A világtengert függőlegesen négy nagyobb mélységi zónára osztják fel az oceanográfusok. A felszíntől számított 200 méteres vízmélységig terjedő zóna a fény- vagy fotikus öv azt a határt jelöli ki, amelynek alsó határára még annyi fény jut le, ami elvileg lehetővé teszi a fotoszintézist. A 200 és 1000 méter közötti vízmélység jelöli ki a szürkületi vagy bathyális öv határait. A szürkületi zóna alsó határa az a mélység, ahol még rendkívül érzékeny műszerekkel kimutathatók a felszínről beérkező fény nyomai, ám az emberi szem számára 500 métertől már tökéletes a sötétség. 1000 méteres mélységnél kezdődik a sötét vagy abisszikus öv. Ebben a zónában még nyomokban sem érkezik le fentről a természetes fény, az abisszikus öv az örök sötétség világa. Az előbbieken kívül létezik még egy speciális zóna, a 8000 méternél nagyobb mélységeket a mélytengeri árkok világát kijelölő hadális öv.

A faj kifejlett egyedei megnyúlt hevederszerű testformával és hosszú, a teljes dorzális testtájon végigfutó hátúszóval rendelkeznek. E szalaghalfaj különös sajátossága, hogy a fejtető első 4 hátúszósugara a legmagasabb, ami koronaszerűen emelkedik a fej fölé. E sajátos korona miatt nevezik lazac-, közeli rokonát, az akár a 18 méteres hosszúságot is elérő hevederhalat pedig heringkirálynak. 

Egy 1996-ban Kalifroniában kifogott, közel 10 méteres hevederhal  Fotó: Wikimedia Commons

A T. altivelis kifejlett egyedeinek 1,6-1,8 méter az átlagos testhossza, de egyes példányaik akár a 2,5-3 méteres hosszúságot is elérhetik egyes esetleírások szerint. A szürkületi zónában élő más fajokhoz hasonlóan a szalaghalaknak is igen nagy a szemük, ami a fényszegény környezethez való alkalmazkodás egyik példája. A szalaghal ivadékai apró planktonikus rákokkal, a kifejlett példányok kisebb rajhalakkal és puhatestűekkel táplálkozó ragadozók. Japánban sok évszázados hagyomány, hogy a szalaghal, illetve közeli rokona, az evező- vagy a hevederhal felbukkanása súlyos természeti katasztrófa fenyegető előjele.

A Monterey-öbölben 2025. december  30-án  felfedezett ritka végítélethal   Fotó: Ted Judah/Facebook

 A távol-keleti kultúrkörben e halak megjelenését a pusztító erejű földrengések kipattanásával és a nyomukban partra csapó katasztrofális tengeri szökőár, a cunami veszélyével kötik össze. E sok évszázados néphagyomány megalapozottságára azonban nincs tudományos bizonyíték, bár kétségtelen tény, hogy egyes állatfajok képesek megérezni a közeli vulkánkitörést vagy a földrengést is.

A kaliforniai partvidéken megfigyelt végítélethal:

• egy ritka szalaghalfaj ivadéka,
• ami kizárólag a Csendes-óceán keleti partvidékén,
• a szürkületi zóna vizeiben 900 méteres mélységig fordul elő,
• és amelynek a felszínen való felbukkanását a japán néphagyomány baljós előjelnek tekinti.