A sókrízis a helyiek megélhetésének veszélybe kerülésén kívül súlyos lokális ökológiai katasztrófával is fenyeget. Noha a Parajdon bekövetkezett természeti katasztrófa nem tekinthető egyedi esetnek, de mivel ez Európa legnagyobb sótelepét érinti, a hatásai is túlmutatnak a Parajdi-medencén.
Sókrízis Erdélyben, az egykori beszáradt beltenger helyén
A parajdi sóösszlet az alsó miocén időszakban, nagyjából 19-18 millió éve keletkezett. Az alsó miocén ottnangi korában részben az alpi-kárpáti hegységképződés, részben pedig a kéregmozgások miatt a Kárpát-medence területét elborító tenger visszahúzódott. Ezekre a folyamatokra volt visszavezethető, hogy a mai Parajdi-medence területére is kiterjedő beltenger elzáródott a világóceántól, illetve a közép-európai Paratethys-tengertől.
A mainál melegebb éghajlaton az erőteljes párolgás hatására csapódtak ki azok a sórétegek, amelyek az egyre jobban megsüllyedő Parajdi-medencében rakódtak le.
A kősó (NaCl, nátrium-klorid) az evaporitok csoportjába tartozó kristályos szerkezetű természetes eredetű üledékes kőzet. A konyhasótól eltérően nem "tiszta", hanem különféle természetes szennyeződésekkel, más evaporitokkal, illetve törmelékes vagy szerves üledékkel kevert. A sókristály Na és Cl elemeinek 6 a koordinációs száma, vagyis a köbös rácsszerkezeten belül minden Na iont 6 Cl ion vesz körül, és fordítva.
Az ottnangit követő korok üledékei rárakódtak a kicsapódott sórétegekre, amelyek a rájuk került kőzetkrétegek nyomásának hatására az Erdélyi-medence peremei felé terjeszkedtek. Az úgynevezett diapir-redők zónájában a sórétegek az őket ért hatalmas nyomóerő hatására összetömörültek, és az itt kialakult törésvonalak, illetve vetők mentén felfelé nyomultak roppant tömegű sódómokként.
Ezek az óriási sódómok azonban nem mindenütt tudtak eljutni a felszínig, jelentős részük a mélyben rekedt. Így alakult ki a ma is ismert erdélyi Sóvidék.
Szemünk előtt bontakozik ki a Parajdi-medence természeti katasztrófája
A kontinens egyik legnagyobb kősófejtése az Erdélyi-nagymedence és a Görgényi-havasok találkozásánál fekvő Parajdi-medencében található. Az úgynevezett Sóhát alkotja a Parajdi-medence és a Székely Sóvidék legnagyobb telepét, amelynek gyökere egészen 2,7 - 3 kilométer mélységig nyúlik le. E hatalmas ellipszis formájú sótömzs vízszintes kiterjedése nagyjából 1,2 km X 1,4 km, amely annyi sót tartalmaz, ami képes lenne még több száz évig fedezni Európa teljes sószükségletét. A nagy múltú sóbányászat a Parajdi-medencében egészen a római korig vezethetők vissza, ami évszázadok óta a környékbeliek megélhetésének a legfontosabb forrása.
1961-től az ipari sókitermelés mellett a gyógyturizmusban, valamint a Parajdi-medence vidékének turizmusában is egyre fontosabb szerepet töltött be a Sóvidék. Mindez most súlyos veszélybe került. Május 5-én a tartós esőzés miatt megduzzadt Korond-patak vize betört a tárnákba. A víz magassága gyorsan emelkedett, és május 27-re gyakorlatilag már teljesen elárasztotta a bányát, ami miatt lezárták a területet és felfüggesztették a turisták látogatását. Az eddig elvégzett vizsgálatok megállapították, hogy a patak medrében lévő, a vízbetöréstől védő geofólia megsérült, így a víz beömlése folyamatos. A kősó, vagy halit egy olyan halogénid ásvány, ami köbös rendszerben, vagyis kockaformában kristályosodik és könnyen oldódik a vízben.
Miért számít különösen veszélyesnek a vízbetörés egy sóbányába?
Ennek az a legfőbb oka, hogy a kősónak rendkívül erős a nedvszívó képessége és a vízzel érintkezve intenzíven oldódni kezd.
Ezért a víz igen gyorsan kioldja a sót a kristályos ásványt bezáró keményebb kőzetrétegekből, és mivel a só elveszíti a szilárdságát, ez a tárnák beomlásához vezet; a bánya pedig statikailag instabillá, életveszélyessé válik. Mivel a só feloldódik a vízben, a tárnákba rekedt és onnan elszivárgó felduzzadt víz sóssá válik, úgynevezett szalmurává alakul,
ami komoly ökológiai és kommunális problémákat okozhat a környéken.
A nem vízzáró kőzetrétegeken átszivárgó erősen sós víz elkeveredik a talajvízzel ami ihatatlanná teheti a kutak vizét. A sóssá váló víz sem emberi, illetve állati fogyasztásra, sem pedig öntözésre nem alkalmas. A talajvíz sótartalmának megnövekedése pedig jelentős növénypusztulást okozhat, ami a helyi ökoszisztéma válságához vezethet.
Mit lehet tenni a sóbányát ért természeti katasztrófa ellen?
Azt, hogy meg lehet-e menteni a páratlan értékű parajdi sóbányát elsősorban attól függ, hogy mennyi ideig van jelen a víz a tárnákban. Sajnos, azt kell mondani, hogy ebből a szempontból a május 5-én történt vízbetörés óta nemhogy javult volna a helyzet, hanem kifejezetten még tovább romlott.
Ha ugyanis túl sokáig van jelen a víz a vájatokban, a kősó nagy része kimosódik, a járatok pedig instabillá válnak és beomlanak. A friss helyszíni tudósítások szerint ez a folyamat már elindult, mert már a felszínről is hallani a sótömbök leomlásának dörejét.
Egy vízzel elárasztott sóbánya megmentésére elviekben csak akkor nyílik esély, ha:
- még időben sikerül teljesen elzárni a víz betörését, illetve megszüntetni az áramlását,
- szivattyúzással gyorsan el tudják távolítani a tárnákba ömlött vizet,
- és ezzel egyidejűleg sikerül megerősíteni a bánya statikai állapotát is.
Úgy tűnik, hogy a fenti három feltétel közül már egyik sem teljesíthető a parajdi tárnákban, ezért a bánya részbeni vagy teljes megsemmisülése várható. Csak ritkán fordul elő, hogy egy vízzel elárasztott sóbányát meg tudnának menteni.
Sokkal hatékonyabb megoldás a megelőzés; az alagutak szigetelésének megerősítése, nagyteljesítményű szivattyúhálózat kiépítése és az esetleges vízszivárgás folyamatos monitorozása.
Sajnos, a Parajdi-medencében most kibontakozó katasztrófa nem áll példa nélkül. 1994-ben az Egyesült Államokban, a New York állambeli Retsof sóbányát érte hatalmas vízbetörés. A bánya teljesen megsemmisült, sőt, egy közeli község alatt is beszakadt a föld ezért a környék lakosságát evakuálni kellett. A katasztrófa után már nem lehetett helyreállítani a bányaművelést. Nagy valószínűséggel ez utóbbi sorsra jut a parajdi sóbánya is.
