Újabb légitámadási hullám sújtotta Ukrajnát augusztus 21-én hajnalban: az orosz hadsereg egyszerre indított rakétákat és iráni gyártmányú Shahed drónokat az ország különböző térségei ellen. A leghevesebb robbanásokat a nyugati megyékből jelentették, köztük Rivnéből, Lvivből, Ternopilból, Hmelnickijből, valamint a kárpátaljai Munkácsról – írja a The Kyiv Independent.

Az ukrán légvédelem beszámolói szerint az éjjeli órákban orosz MiG–31-es vadászgépek szálltak fel, amelyek képesek a Kinzsal típusú hiperszonikus rakéták indítására is. Rivne megyében három nagyobb detonációt észleltek, míg Kijevben az éjszaka folyamán folyamatosan dolgoztak a légvédelmi egységek a támadó drónok megsemmisítésén.
Lviv megye kormányzója, Makszim Kozickij közölte, hogy a Zolocsivi járás felett is ellenséges drónt észleltek, és a légvédelem ott is működésbe lépett. Hajnalra további robbanások hallatszottak Lvivben, valamint a nyugat-ukrajnai Luckban és Munkácson is.
Munkácson egy kereskedelmi telephelyet ért találat, és a mentőegységek a helyszínre érkeztek – jelentették a helyi hatóságok .
A Munkácsi Városi Tanács később azt tanácsolta a lakosoknak, hogy tartsák csukva az ablakokat és maradjanak otthon az orosz rakétatámadás miatt.
Az orosz támadások különösen nagy visszhangot keltenek, mivel mindössze néhány nappal azután következtek be, hogy Moszkva vezetői tárgyalásokat kezdtek Washingtonnal a békefolyamatról.
Az orosz források szerint az orosz hadsereg újabb előrenyomulást ért el a Donyecki és a Dnyipropetrovszki területen. A beszámolók alapján az orosz erők elfoglalták Szuheckoje és Pankovka falvakat a Pokrovszk irányában, valamint Novogeorgijevkát Dnyipropetrovszk megyében.