A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása

A Svédországban élő, a GoHandball internetes oldalt vezető sportújságíró és kézilabda-szakíró, Ola Selby másfél nappal az IHF elnökválasztó kongresszusa után csak annyit tudott kommentárként írni egy személyes, Messengeren elküldött üzenetben, hogy szomorú napja volt a vasárnapi ennek a sportágnak. Akár meg is hallgathatnánk Seress Rezső örökbecsű zeneszámát, a Szomorú vasárnapot. Nem állunk messze az igazságtól, ha azt írjuk: ezen a választáson Hasszan Musztafa mellett legfeljebb azok nyertek, akiket az IHF különböző tisztségviselőinek választottak.

A 81 éves Hasszan Musztafa, a Fáraó tovább uralkodik a kézilabda felett Fotó: RAINER JENSEN Forrás: DPA

Két nappal az elnökválasztó kongresszus után hiába kerestük az IHF oldalán a voksolás részleteit. Mert azért nem lenne minden tanulság nélküli megtekinteni, melyik volt az a 129 ország, amely úgy gondolta, hogy az IHF-et 2000 óta uraló Hasszan Musztafa uralkodását még négy évvel meg kell hosszabbítani. Gondolom, nem írok le semmi meglepőt azzal, hogy ezeknek az adatoknak nyomát sem lehet látni. 

Hasszan Musztafa, aki jót röhög a tévúton járó Európán
(Fotó: BJORN LARSSON ROSVALL / TT NEWS AGENCY)

Hasszan Musztafa joggal nevethet a tévúton járó Európán

Nézzük akkor először a történteket szigorúan a számok tükrében. Azt már a kongresszus előtt mindenki tudta, hogy Európa teljes tévúton járt, ami a jelölteket illeti. Mert Musztafával szemben most hárman is felsorakoztak. A szlovén Franc Bobinac (24 szavazatot kapott), a német Gerd Butzeck (20 szavazat) és a holland Tjark de Lange (3 szavazat.)

Ez összesen 47 voks, amivel szemben Musztafa 129-et tudott magáénak. A három európai aspiráns legfeljebb azzal vigasztalhatja magát, hogy ha valamelyikük egyedül vág neki a versenynek, akkor sem tud nyerni. 

Ahhoz ugyanis maguk mellé kellett volna állítani az afrikai és ázsiai voksolókat. Ez pedig – bár hangsúlyozzuk, nem ismerjük azt, hogy melyik ország hogyan szavazott – a számok alapján lehetetlenné vált.

A kontinensek közül Afrika küldte a legtöbb országot az elegáns kairói hotelben megrendezett kongresszusra. Nem kevesebb, mint 51 (!) afrikai nemzet szavazói jelentek meg, miközben azt minden, a sportágat ismerő és épeszű ember jól tudja, hogy Afrikában nemhogy 51, de 25 számottevő kézilabda nemzet sincsen. 

Mondhatnánk, micsoda siker, hogy az 54 független és nemzetközileg is elismert országgal rendelkező Afrika 51 országot tudott Kairóba küldeni. Valami elképesztő.

Európa – amely gyakorlatilag egyenlő a világ jelenlegi kézilabdázásával – 47 országot delegált, Ázsia pedig 36-ot. (A 36 ázsiai szavazó kapcsán ugyanazt le lehetett volna írni, amit Afrikával kapcsolatban az imént már fejtegettünk.)

Arról pedig már ne is essék szó, hogy az elektronikus szavazás tesztüzeme alatt milyen anomáliák történtek. Helyszíni beszámolók szerint a kongresszusnak otthont adó hotel wifi-hálózata nem bírta a terhelést. Át kellett volna állni a mobilnet használatára, de a szegényebb eklézsiával rendelkező országok szavazói ekkor szólásra emelkedtek, s azt kérdezték: ki fizeti a révészt? Mármint az egyiptomi, számukra méregdrága mobilnet használatát. Érthető, nem? El tudtak utazni Kairóba, ott tudtak lenni a választáson, de arra már nem volt pénzük, hogy az amúgy elégtelen rendezés miatt kialakult káoszban kifizessék a helyi szolgáltató által megszabott, számukra borsos díjat.

2029-ben mindenképpen új elnöke lesz az IHF-nek

Akár örömtüzeket is gyújthatnánk, hogy 2029-ben mindenképpen új elnöke lesz az IHF-nek. Már csak azért is, mert az egyiptomi kongresszuson 

elfogadták azt a görög javaslatot, amely innentől kezdve 75 éves korban maximálja az egyes IHF-tisztségviselők megválasztását. 

Musztafa már most 81 éves, 2029-ben – ha egyáltalán képes lesz addig kitölteni a mandátumát – 85 lesz. Addigra túl leszünk a következő nyári olimpián, amely amúgy sem a kézilabda örömünnepe lesz, tekintettel arra, hogy az olimpiát rendező Egyesült Államokban senkit sem érdekel ez a sportág. Ha az amerikai rendezőkön múlna, szívük szerint akár le is vennék a műsorról. Sem az amerikai férfi, sem a női válogatott nem képvisel különösebb (akarom mondani semmilyen) játékerőt, nekik ez csak nyűg. Ki tudja, hogyan tudják majd a kézilabda olimpiai mérkőzésekre megtölteni a lelátókat abban az országban, amelynek a férfi nemzeti csapata nemrég még újsághirdetésben toborozott, azaz keresett olyan játékosokat, akik hajlandóak lennének az amerikai férfi kézilabda-válogatottban játszani. Akár olyan megalázó feltételekkel is, hogy egy világbajnokságról saját pénzükön kell hazamenniük. 

A franciák jól lavíroztak

Hasszan Musztafát az ilyen apróságok vagy piszlicsáré dolgok aligha foglalkoztatják. 

A tisztségeket kegyúrként osztogató, korrupt, idős sportvezető ma már azt is elmondhatja magáról, hogy ő a világ legrégebben hivatalban lévő világszövetségi elnöke egy olyan sportágban, amely az olimpiák műsorán szerepel.

Ez azért nem mindennapi. Így aztán folytathatja azt a fényűző, a sportdiplomatáknak kijáró életet, amely az utóbbi években jellemezte uralkodását. Azért, ha megnézik e cikk végén bemutatott videót, jól látják, hogy Musztafa ma már tényleg nem sorolható a dinamikus sportvezetők közé. Érdemes azonban Musztafa mellett egy másik nevet is citálni. Az első alelnöknek választott francia Philippe Bana 86 szavazatot kapott, ezzel magasan ő lett a második legtöbb voksot begyűjtő sportvezető Musztafa után. Franciaország a világ egyik vezető kézilabda hatalma, még akkor is, ha jelen pillanatban sem a női, sem a férfi olimpiai bajnoki címet, de a vb-elsőséget sem a franciák birtokolják. 

Hasszan Musztafa maga mögött tudhatta a franciák támogatását
(Fotó: NELSON ALMEIDA / AFP)

Azt már a kairói voksolás előtt lehetett tudni, hogy a francia szövetség mindenképp Musztafát támogatja. (Szemben például a norvégokkal, a másik világhatalommal, amelyik a szavazást megelőzően bejelentette, hogy elege lett az egyiptomi sportmatuzsálemből.) Pár nappal a kongresszus megkezdése előtt éppen a már említett GoHandball című lap szellőztette meg, hogy a hátsó füstös szobákban különleges alku születhetett. 

Ennek az a lényege, hogy Muszafa győzelme esetén az egyiptomi csak két évet marad az IHF elnöke, majd lemond, hogy átadja a posztot az első alelnöknek, Philippe Banának.

A franciák természetesen hevesen tagadták mindezt, mindazonáltal nem lennénk meglepve, ha az előbb említett vezércsel bekövetkezne. Igaz, a 129 szavazatot látva Musztafa akár ki is táncolhat az egészből. Mivel az egyiptomi sportvezető általános egészségi állapotáról továbbra sincsenek hiteles, megbízható információk (a saját hazájában tartott kongresszust szépen levezette), csak rajta múlik, meddig marad az IHF elnöke.

Bepalizták az európai indulókat

Szegény, bepalizott európai jelöltek még a voksolás után két nappal sem tértek magukhoz. (Mégis, mire számítottak?) A szlovén Franjo Bobinac legfeljebb azzal ünnepeltetheti magát, hogy övé lett a második legtöbb voks (24), de amúgy mindezt a hajára is kenhetné. Bobinac a kudarc után nagyon reálisan nyilatkozott. Azt mondta, hogy a világ kézilabdázása még nem érett meg a változásra, ezt pedig – ha szomorúan is, de – mindenkinek tudomásul kell vennie. Elismerte, hogy akkor sem tudott volna nyerni, ha egyedül indul el Musztafa ellen, mert a többi kontinens másképpen gondolkodik a kézilabda jövőjéről. Ezt pedig el kell fogadni, mert a szavazás demokratikus körülmények között született meg.

A szlovén sportvezető arról már nem beszélt, hogy a kongresszust megelőzően az IHF gyakorlatilag az összes létező ajtót magára zárta. 

Egyetlen olyan esemény sem volt, ahol Musztafa és a három elnökjelölt nyilvános vita keretében ütköztette volna érveit. 

Musztafa esetében a csend érthető: neki nem kellett aggódnia, hiszen mindenfajta disputa nélkül is maga mellé tudott állítani kontinenseket. A másik három európai meg legfeljebb egymással ütköztethette volna álláspontjait, ami – valljuk meg – senkit sem érdekel mondjuk Szváziföldön, Nepálban vagy éppen a Szamoán.

Bor Rozman, a Szlovén Kézilabda-szövetség elnöke kevésbé volt diplomatikus. Ő legalább kimondta a frankót: ezen a választáson sem az döntött, hogy az elnökjelölteknek milyen volt a programjuk. Az előre leosztott lapok, az évek óta megcsontosodó hatalmi viszonyok döntötték el azt, hogy a 81 éves Hasszan Musztafa maradt az IHF elnöke. 

Akinek a lojalitáson és hozzá való hűségen kívül semmi más nem számít a világon. Ha valaki azt szajkózza, amit a Fáraónak becézett egyiptomi sportvezető hallani akar, bizton számíthat egy-egy jó posztra, zsíros állásra az IHF-en belül.

Musztafa az elmúlt 25 évben semmi mással nem foglalkozott, mint a hozzá a végtelenségig hű emberek megtalálásával, miközben a sportágba beáramló pénzek felett gyakorlatilag egyedül őrködik, azt kénye-kedve szerint osztogatja azoknak az országoknak, amelyekben a kézilabdát nyomokban sem lehet megtalálni, ellenben négy évente biztosan számíthat onnan egy-egy (pontosabban 129) szavazatra. 

Musztafa mindent megígér, aztán semmi sem történik

Hasszan Musztafa most jót röhög a markába. Megválasztása után kiemelte, hogy a következő négy évben még inkább az a célja, hogy a kézilabda globális fejlődését felgyorsítsa. Szép szavak, miközben pár dolgot azért ne feledjünk el. 

A sportágat 25 éve uraló egyiptomi alapos kudarcot vallott abban, hogy a még mindig gyerekcipőben totyogó strandkézilabdát az olimpia műsorára vigye. 

Miközben a kézilabda két legnagyobb vetélytársa, a röplabda és a kosárlabda is két-két sportággal (terem és strandröplabda, illetve terem és 3x3-as kosárlabda) van ott az olimpiai műsoron. 

Philippe Bana, aki jelenleg az IHF első alelnöke
(Fotó: MILLEREAU PHILIPPE / KMSP)

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságot ugyanis nem tudja egy fotelből úgy rángatni, ahogy az IHF-et vezeti, ahol minden fontos döntést egymaga hoz meg. 

A fizetése (mert nem társadalmi munkában dolgozik) több mint tízszeresére nőtt az elmúlt időszakban.

2021-ben az egyiptomi Gízában épített 5000 fős sportcsarnokot róla nevezték el. Nem szolgálja a kézilabdát, hanem uralkodik felette.

Márpedig az, hogy ezt a mondatot leírhattuk, az igazi tragédiája ennek a csodálatos sportágnak.