Elfoglalta Vilcsa települést Harkiv megyében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán – közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium. A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni, folytatták a donyecki régióban lévő Mirnohradban körülzárt ukrán erők megsemmisítését, valamint Rodinszke és Hrisine „megtisztítását”.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán energetikai, kikötői és raktárinfrastruktúra több, katonai célokra használt objektumát, valamint nagy hatótávolságú drónok indításának helyszínét, két harckocsit és 14 egyéb páncélozott harcjárművet, egy amerikai M777-es vontatott 155 milliméteres tarackot, továbbá 76 repülőgéptípusú drónt.
Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője a Rosszija 24 televíziós hírcsatornán azt mondta, hogy az orosz csapatok a Kosztyantinivkában vívott utcai harcokban javították pozícióikat a város déli és nyugati részén.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. A dél-oroszországi Krasznodari területen található Tamany kikötőben pilóta nélküli légi járművek egy tartályhajón és a kikötőben tüzet okoztak, amelyet eloltottak. Megrongálódott két móló, egy bekötővezeték, két tartályhajó – ezek egyikén volt a tűz – és két tartály. Vlagyimir Gyemidov, Belgorod polgármestere közölte, hogy a városban
az elmúlt hét folyamán 321 lakóépület és 23 gépkocsi sérült meg ukrán támadás következtében.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!