Az ukrajnai háborúhoz vezető útról készített dokumentumfilmet Ábrahám Róbert újságíró, akinek Monaco hadtest című munkáját hétfőn mutatták be a sajtó képviselőinek Budapesten. A készítők a filmben arra mutatnak rá, hogy bár Oroszország támadta meg Ukrajnát, szerintük a háború kitöréséért és folytatásáért a liberális európai és az amerikai, illetve a korrupt ukrán elit is felelős.

Monaco hadtest: dokumentumfilm a háborúról
A film azért kapta a Monaco hadtest címet, mert feltűnnek benne olyan – az alkotók szerint Monacóban, illetve a francia Riviérán felvett – képsorok, amelyeken ukrán rendszámú luxusautók láthatóak, arra utalva, hogy a Côte d’Azuron az oroszokat felváltották az ukrán milliárdosok. A dokumentumfilm – amelyben csak pár percen keresztül futnak a monacói képsorok – elsősorban azt ábrázolja, hogy 2013 óta milyen történések – például az alkotók szerint a Nyugat által gerjesztett, elsősorban szélsőjobboldali banderisták által koordinált 2014-es Euromajdan-tüntetések – vezettek az ukrajnai háború kitöréséhez és folytatásához.
A készítők arra utalnak, hogy az Ukrajnába jutó nyugati támogatás egy jelentős része az ukrán legfelsőbb vezetés közreműködésével a francia Riviérán feltűnő ukránok zsebébe vándorol.
Az ukrán vezetők pedig ezt a jelenséget azzal hárítják, hogy a Monacóban feltűnő ukránok oroszpárti ukránok.
A film Ukrajnát a korrupció melegágyaként mutatja be, ahol az utcán vadásznak az emberekre, majd a kiképzőközpontokból 6 millió forintnak megfelelő dollárért engedik szabadon őket, és Kijevben a hadkiegészítő központokban 2 és 4 milliárd dollárnyi váltságdíjat osztanak szét maguk között a tisztviselők.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!