Perseidák: néhány éjjelen fognak még hullani Szent Lőrinc könnyei

Az augusztusi éjszakai égbolt számos szépsége közül kétségkívül a nyárutó csillaghullása az egyik leglátványosabb jelenség. A Perseidák meteorrajának az úgynevezett maximuma, vagyis az a nap, amikor elméletben a legtöbb égi felvillanás látható, idén augusztus 13-ra esett, négy nappal telihold utánra. A 84 százalékos holdkorong erős fénye miatt azonban nem igazán érvényesülhetett a fenséges látvány, de aki lemaradt a Perseidák maximumáról, vagy csalódást okozott számára a holdfényben nem igazán érvényesülő "csillaghullás", nem maradt még le a nyár egyik legszebb égi látványosságról. Ma éjjel és augusztus 16-án is igen jó eséllyel pillanthatunk meg a rajból származó meteorokat, ráadásul a hajnali holdkelte miatt az ehhez ideális sötétségben.

A Perseidák a nyári égbolt legszebb meteorraja Fotó: Ahmed Abd Elkader Mohamed Forrás: Wikimedia Commons

A Perseidák a legismertebb és az egyik leglátványosabb meteorraj, amelynek általában augusztus 12. és 13. közé esik a maximuma, vagyis ezeken a napokon várható a legtöbb felvillanás, ám a látványos aktivitás nem csak kizárólag ezekre a napokra szorítkozik. A magyar néphagyományban a Perseidák felvillanó meteorjairól azt tartották, hogy azok Szent Lőrinc égből aláhulló könnyei.

A Perseidák a nyári égbolt leglátványosabb meteorraja   Fotó: NASA/Preston Dyches

Perseidák: a késő nyár látványos égi jelensége

A Perseidák a fényes meteorok sűrű hullásáról ismert késő nyári meteorraj. A legelső megfigyelések e rendkívüli égi látványosságról még az ókori kínai csillagászoktól származnak; az első írásban dokumentált Perseida-észlelés Kr. u. 36-ra datálódik. Számos Perseida-megfigyelés ismert a VIII. és IX. évszázadból is, elsősorban japán, kínai és koreai csillagászoktól. A XII. századtól azonban alaposan megritkultak az augusztusi csillaghullásról szóló beszámolók; a tudománytörténészek feladata, hogy felfedjék ennek okát. 

Lambert Adolphe Jacques Quetelet belga csillagász, a Perseidák újra felfedezője  Fotó: Library of Congress

A Perseidák újkori ismételt felfedezése Lambert Adolphe Jacques Quetelet belga csillagász nevéhez fűződik. Az 1835-ben Brüsszelben megjelent dolgozatában ő állapította meg először, hogy ha a felvillanó meteorok fénycsíkjait grafikusan meghosszabbítjuk a csillagtérképen, úgy azok a Perseus csillagképből sugárzódnak szét, vagyis a Perseusban található a raj radiánspontja.

A görög mitológiai királyfi nevét viselő Perseus az északi égbolt késő nyártól látható konstellációja az északnyugati égbolton, amely hazánk területéről is jól látszik szabad szemmel. A nagy Y-t formázó csillagkép könnyen azonosítható a lapított W-t formáló Cassiopeia és a vonalszerűen elnyúló Andromeda csillagkép között. Legfényesebb csillaga az 1,8 magnitúdójú alfa Persei, a Mirphak, egy sárgásfehér szuperóriás, ami 590 fényév távolságra fekszik a Földtől.

Ezért kapta a legismertebb meteorraj a Perseidák elnevezést, de más meteorrajoknál is ez lett az alapja az egyes rajok megnevezésének. 

A Perseidák radiánspontja a Perseus csillagképben található  Fotó: NASA/JPL-Caltech

A bolygóközi térben keringő kisebb kozmikus kövek és porszemek amikor a Föld pályáját metszik és behatolnak az atmoszférába, a súrlódási hőtől felizzanak és többnyire teljesen megsemmisülnek. 

Az ekkor keletkező fényjelenséget nevezzük meteornak, magukat az apró és a Nap körül keringő égitesteket pedig meteoroidoknak hívjuk. 

Noha a meteoroidok többsége elég a légkörben, de a viszonylag méretesebbek egy-egy kisebb-nagyobb darabja elérheti a Föld felszínét. Ez utóbbiak a meteoritok. 

Egy amorf sziklás aszteroida   Fotó: NASA/JPL-Caltech / Wikimedia Commons

Ha egy meteor különösen fényes, akkor a tűzgömb elnevezéssel illetjük, amennyiben hanghatással is együtt jár a tűzgömb felvillanása, akkor pedig bolidának. Az egy méter átmérőnél nagyobb meteoroidok az aszteroidák, vagy más néven kisbolygók, amelyek a törpebolygóknál kisebb, legfeljebb 1000 kilométeres átmérővel rendlelkező amorf, szabálytalan alakú, szilárd tömegű és atmoszféra nélküli Nap körül keringő égitestek.

Egy üstökös az augusztusi meteorzápor szülőanyja

A Perseidák légkörben felvillanó meteorjai apró kozmikus porszemek, amelyeknek a 109P/Swift-Tuttle üstökös az anyaégitestjük. A 109P/Swift-Tuttle egy nagy méretű és visszatérő úgynevezett Halley-típusú üstökös, amelynek 133 év a keringési ideje.

Halley-típusú üstökösöknek nevezzük azokat a kométákat, amelyeknek 20 és 200 év közé esik a Nap körüli keringési ideje.

Az 1862-ben felfedezett üstökös a 26 kilométer átmérőjű magjával a nagyobb kométák közé tartozik. 

Eddig utolsó visszatérése idején, 1992-ben legfeljebb csak egy kisebb binokulárral volt észrevehető, ám legközelebbi, 2126-ban történő visszatérésekor már egy fényes, 0,7 magnitúdós szabad szemmel is jól látható üstökösként fog felragyogni az éjszakai égbolton.

A hazánk területéről is jól látszódó Perseus csillagkép térképe   Fotó: Torsten Bronger / Wikimedia Commons

 A 109/P-Swift külön nevezetessége, hogy ez az üstökös a Perseidákat alkotó apró kozmikus porszemek szülőteste. Amikor az üstökös hosszan elnyúló pályáján a Nap közelébe ér, a napsugárzás hatására a szilárd sziklás magot összecementáló jég elkezd párologni, ami miatt gázok és apró porszemek szabadulnak ki a jeges börtönükből és a sugárnyomás hatására az üstökös haladási irányával ellentétes irányú csóvába tömörülnek, ami a napfény reflexiója miatt jól láthatóan rajzolódik ki az üstökös párolgó gázfelhővel - a kómával -övezett magja mögött.

Így látszanak a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről a Perseidák légkörben felvillanó meteorjai  Fotó: NASA/Ron Garan

 A kiszabadult parányi porszemeket központi csillagunk gravitációja kényszeríti a Nap körüli pályára és amikor e ritkás porfelhő keresztezi a földpályát, elkezdődik a Perseidák augusztusi csillaghullása. E pályametszésre vezethető vissza, hogy a raj maximuma általában augusztus 12. és augusztus 13. közé esik, de már az ezt megelőző, illetve az ezt követő napokban is megnövekszik, majd még kitart az aktivitás. Éppen ezért érdemes az eljövendő egy-két éjszaka idején tovább fürkésznünk az éjszakai égboltot a csillaghullás reményében. 

Látványos meteor-felvillanások az augusztusi égbolton   Fotó: Wikimedia Commons

A Magyar Csillagászati Egyesület augusztus 16-án "Perseida búcsúestet" szervez a Fejér-megyében lévő lovasberényi észlelőbázisán, a Csillagtanyán, ahol az érdeklődők a meteorvadászaton kívül a híres gyűrűs bolygó, a Szaturnusz és a Tejút szépségeiben is gyönyörködhetnek a szabad szemes, illetve távcsöves észleléseken.

A Perseidák:

• a legismertebb és legfényesebb, illetve legsűrűbb meteorraj,
• amely augusztus 12. és 13. között éri el a maximumát, de ezt megelőzően és ez után is még néhány napos aktivitást mutat,
• és amelynek a légkörben felvillanó meteorjai a 109P/Swift-Tuttle üstökösből származó kozmikus porszemek.