F-14: a termetes kandúr, amelynek halálos a dorombolása

A katonai repülés történetének legérdekesebb, legkülönlegesebb, vagy éppen legismertebb gépeit bemutató sorozatunkban most egy valódi ikont, a Grumman F-14 "Tomcat" amerikai haditengerészeti elfogóvadászt vesszük alaposabban szemügyre. A nagyközönség számára az F-14, ez a legendás vadászgép a Top Gun, illetve A végső visszaszámlálás nagy sikerű mozifilmek hatására válhatott az első számú kedvenccé. De ebben kétség kívül az is közre játszhatott, hogy a negyedik generációs kéthajtóműves szuperszonikus és variaszárnyú Tomcat egyike a valaha tervezett legszebb vonalvezetésű harci repülőgépeknek.

A Grumman F-14 "Tomcat" igazi légi ikon Fotó: U.S. Navy Forrás: Wikimedia Commons

Az F-14 szuperszonikus sugárhajtású vadászgépet a hajófedélzeti gépek tervezésében rendkívül nagy tapasztalatokkal rendelkező Grumman, jelenlegi nevén a Norhtrop Grumman Corporation repülőgépgyártó cég fejlesztette ki az Egyesült Államok haditengerészete számára, az 1960-as évek végén.

Az F-14 a  nagy sikerű mozifilm, a Top Gun óta ez egyik legnépszerűbb vadászgép    Fotó: U.S. Navy photo by Lt.j.g. Scott Timmester / Wikimedia Commons

Az F-14 Tomcat rekordidő alatt született meg

A második világháború eseményei végleg háttérbe szorították a flották "királynőit", a hatalmas lövegekkel felszerelt és nagy tűzerejű csatahajókat. A tengeri hadviselésben az 1950-es évekre a világóceán bármely területén bevethető úszó repülőterek, a repülőgéphordozó-anyahajók váltak a haditengerészeti csapásmérés elsődleges eszközeivé. Az új fegyvernem messze legnagyobb anyahajó-flottájával az 1940-es évektől kezdve az Egyesült Államok haditengerészete rendelkezett, és Amerikának ez a primátusa mind a mai napig fennmaradt.

Az USS Nimitz repülőgép-hordozó a Csendes-óceán vizein   Fotó: Mass Communication Specialist 3rd Class John Philip Wagner

 A katonai repülésben az 1950-es évektől a sugárhajtású gépek vették át a stafétabotot a dugattyúmotoros gépektől, ami új kihívás elé állította a haditengerészetet is. A haditengerészeti légierő admirálisai noha sokáig berzenkedtek a jól bevált dugattyús hajófedélzeti gépek leváltásától, ám a hidegháborús fenyegetés miatt szédítő ütemű haditechnikai fejlődés, valamint az új katonai doktrínák megjelenése elkerülhetetlenné tette a tengerészeti légierő állományának megújítását is a korszerű sugárhajtású harci gépekkel. Az első igazán átütő teljesítményű haditengerészeti vadászbombázó, a rendkívül figyelemre méltó McDonell Douglas F-4 Phantom minden szempontból korszerű vadászrepülő, illetve taktikai csapásmérő gép volt, de az 1960-as évek végén egy olyan még nagyobb hatótávolsággal, fegyverzettel és sebességgel rendelkező több funkciós haditengerészeti vadász iránt fogalmazódott meg az igény, amellyel le lehetett váltani a jól kiszolgált Phantomot, valamint a Vought F-8 "Crusader" szuperszonikus hajófedélzeti gépet is. 

A Tomcat elődje, az F-4 Phantom II landolás közben   Fotó: U.S. Navy - U.S. Navy National Museum of Naval Aviation / Wikimedia Commons

A védelmi minisztérium és a hadiflotta vezetőinek ezzel kapcsolatos, nem egyszer éles vitái után végül 1966-ban megszületett a döntés az új haditengerészeti vadász kifejlesztéséről, amire a Grumman kapott megbízást. 

A Grumman kiválasztása igen jó döntésnek bizonyult, hiszen ez a cég rendelkezett a legnagyobb tapasztalattal az amerikai repülőgépgyártók közül hajófedélzeti vadászok kifejlesztésében. A második világháború legendás haditengerészeti vadászgépei, az F4F "Wildcat", vagy az F6F "Hellcat" is a Grumman tervezőasztalain születtek meg csakúgy, mint az egyik legelső sugárhajtású hajófedélzeti gép, az F9F "Panther". E komoly tapasztalatoknak köszönhető, hogy az új típust, az F-14-est rekordidő alatt fejlesztették i a Grumman mérnökei, hiszen a gép első szűzfelszállása már 1970. december 21-én megtörtént.

Korát meghaladóan korszerű gép volt a veszedelmes "kandúr"

Az F-14 egy rendkívül fejlett negyedik generációs kéthajtóműves szuperszonikus és változtatható szárnyállású kétüléses harci repülőgép, amelyet a haditengerészet speciális igényeinek megfelelően fejlesztettek ki. A "kandúr" igen nagyra sikeredett; az üresen is közel 20 tonnás tömegű gép hosszúsága 19,1 méter, a 20 és 68 fok között kitéríthető félszárnyak fesztávolsága pedig 11,58 és 19,55 méter között volt változtatható. A hajófedélzeti tárolás szűkös körülményeihez alkalmazkodva azonban az F-14-est akként tervezték meg, hogy parkolóállásban 75 fokos szögig lehessen a szárnyait hátratolni, ráadásul az aktuális állásszöget az erre rendszeresített fedélzeti komputer önállóan állította be.

A Tomcat teljesen kitérített félszárnyakkal légi utántöltésre készül     Fotó: Camera Operator: SSGT MICHAEL D. GADDIS, USAF / Wikimedia Commons

A sárkányszerkezet úgy lett kialakítva, hogy a félszárnyak mellett a géptörzs is komoly részese legyen az aerodinamikai felhajtóerő kialakításának;

 a teljes emelőerő csaknem 50%-a az F-14 felépítményétől származott. A gépet kettős függőleges vezérsíkokkal szerelték fel. Az első szériás "kandúrok" még a szárazföldi telepítésű vadászgépek számára is rendkívül nagy és erős Pratt&Whitney TF-30-as kétáramú utánégetős gázturbinás sugárhajtóművet kapták meg, amelyek hatalmas, egyenként 100 kN tolóerő leadására voltak képesek utánégető használatával.

A Pratt&Whitney TF-30-as kétáramú utánégetős gázturbinás sugárhajtómű   Fotó: Wikimedia Commons/Mjhellmer

 Az F-14 tekintélyes mérete részben a nagy üzemanyag-befogadó kapacitásából, részben pedig a jelentősen megnövelt fegyverzetéből adódott. A vietnámi háború tapasztalataiból okulva, elődjétől, az F-4 Phantomtól eltérően a Tomcat beépített fedélzeti fegyvert is kapott, a pusztító tűzerejű 20 mm-es Vulcan M61 forgó hatcsöves Gatling-rendszerű gépágyút. A tömeges bombázó- és robotrepülőgép támadások leküzdésére az F-14 rendelkezett először a világon több célpont egyszerre való megtámadását biztosító szimultán célmegsemmisítő rendszerrel; AIM-54 Phoenix fedélzeti rakétája pedig a világ legelső aktív lokátoros önirányítású rakétájának számított, amely viszonylag kis mérete - 4 m hossza - ellenére 190 kilométeres maximális hatótávolsággal rendelkezett. Ezen kívül számos egyéb nagy hatékonyságú fegyverzetet, így többek között AIM-7 "Sparrow" és AIM-9 "Sidewinder" légiharc-rakétákat, továbbá bombákat és póttartályokat, illetve fegyverkonténereket hordozhatott a törzs és a félszárnyak alatti felfüggesztő pontjain. 

AIM-54 Phoenix rakéták egy F-14-esre felszerelve   Fotó: Wikimedia Commons

A pilóta és az operátor számára minden irányban kiváló kilátást biztosító buborékkiképzésű kabinban 

a nagy teljesítményű elektronikai rendszerek részben már digitális kijelzőkkel rendelkeztek. 

Az AN/AWG-9 típusú radar 10 kilométeres távolságig egyszerre hat különböző célpont követését tette lehetővé. A jó tömeg-tolóerő aránynak és a változtatható szárnyállásnak köszönhetően a nagy tömegű gép hihetetlenül fordulékony volt; a szuperszonikus Tomcat maximális sebessége nagy magasságon elérte a Mach 2,34, vagyis a jóval több mint kétszeres hangsebességet. A tömegéhez képest az emelkedőképessége is rendkívüli, másodpercenként több mint 230 méter volt. Szolgálati csúcsmagassága meghaladta a 16 ezer métert, a Tomcat így képes volt a sztratoszférába emelkedni.

Háborús körülmények között is szépen vizsgázott a repülő legenda

E rendkívüli gépet 1974 szeptemberében állították hadrendbe az Egyesült Államok haditengerészeti vadászaként. Modern fegyverrendszere és repülési tulajdonságai nagyban megnövelték az U.S. Navy csapásmérő erejét. Noha az F-14-et kizárólag az amerikai haditengerészet számára gyártották és nem tervezték exportálni, de a Carter-adminisztráció mégis engedélyt adott 80 Tomcat exportjára az Egyesült Államok akkori legfontosabb közel-keleti szövetségese, Irán számára. 

Iráni F-14-esek kötelékben    Fotó: Shahram Sharifi  / Wikimedia Commons

1979-ig a megrendelt 80 gépből 79-et le is szállítottak, de Khomeini ajatollah iszlám forradalma elsöpörte Reza Pahlavi sah Amerika-barát rendszerét, ezért az utolsó Tomcat már nem került átadásra az Egyesült Államokkal kiélezetten ellenséges viszonyba került iszlám rendszer számára. Az amerikai Tomcat-flottát 1991 után korszerűsítették és a legendás típus az Egyesült Államokban egészen 2006. szeptember 22-ig, a hadrendből történt kivonásáig maradt aktív szolgálatban. A Grumman 1969 és 1991 között 712 F-14-est épített meg összesen három, az A, a B és a D típusváltozatokban. Iránban az iszlám forradalom után is nagy becsben tartották ezt az élvonalbeli harci gépet, amely az 1980 és 1988 között dúló iraki-iráni háborúban is bizonyságot tett rendkívüli harci képességeiről.

Iráni Tomcat-pilóták a sah légierejében  Fotó: IIAF  / Wikimedia Commons

 Noha pontos számok még ma sem ismertek, de az iráni F-14-esek legalább 50 iraki sugárhajtású, illetve szuperszonikus gépet semmisítettek meg légi harcban, köztük szovjet gyártmányú Mikojan-Gurijevics MiG-21-es és MiG-23-as vadászokat, valamint Tupoljev Tu-22-es hadászati bombázókat. Iráni Tomcat lőtte le először az amerikai SR-71 Blackbird után a világ második leggyorsabb, több mint háromszoros hangsebességgel repülő magassági szovjet elfogóvadászát, az ugyancsak legendás MiG-25 Foxbat egyik bevetést repülő példányát, amit később még egy iraki felségjelű Foxbat követett a veszteséglistán. Mindeközben a nyolc évig zajló véres háborúban csupán egyetlen Tomcat sérült meg, az is egy általa közelharcban lelőtt és felrobbanó iraki MiG-21-es szétrepülő roncsdarabjaitól. 

Alul egy Tomcat, felette pedig egy F-18A "Hornet", a legendát követő és jelenleg is szolgáló haditengerészeti vadászgép   Fotó: U.S. Navy / Wikimedia Commons

Noha az Egyesült Államok az iszlám forradalom óta szigorú embargóval sújtja Iránt ami súlyos alkatrész-ellátási gondokat okozott az iráni F-14-esek számára, de a perzsa állam ennek ellenére még  mindig körülbelül 40 amerikai "kandúrt" tart szolgálatban a légi erejénél.

A Grumman F-14 "Tomcat":

• negyedik generációs szuperszonikus kettő hajtóműves haditengerészeti elfogóvadász és taktikai csapásmérő gép,
• amely a világon elsőként rendelkezett több célpont egyszerre való leküzdését biztosító szimultán célmegsemmisítő rendszerrel,
• és ugyancsak elsőként szerelték fel lokátorvezérlésű öniránytó légiharc-rakétákkal,
• és ami még ma is hadrendben áll az Iráni Iszlám Köztársaság légi erejében.