A fővárosi önkormányzat nem végezte el a munkáját, Karácsony megint másra mutogat + videó

Amíg Budapesten a rendkívüli havazás következtében az utak veszélyesek, a járdák járhatatlanok, a villamosok fennakadnak, addig Karácsony Gergely főpolgármester munka helyett csak a kényelmes irodából szövegel és megint másra mutogat. Többek közt erről is szó volt az Igazság órája csütörtöki adásában, ahol a budapesti Fidesz frakcióvezetője volt Németh Balázs vendége. Szentkirályi Alexandra beszámolt a párt fővárosi jelöltállító gyűléséről is, de az adásban beszéltek a bevándorláspárti Tiszáról is.

2026. 01. 08. 7:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ukrajna által kért nyolcszázmilliárd dolláról azt mondta, nem reális, hogy úgy adunk pénzt, hogy nekünk nem kerül semmibe. – Kérdés, hogy ki fogja mindezt visszafizetni? Ki fizeti a révészt? És a tiszás szakértők szerint az a kormány gonosz, amelyik segíti az édesanyákat. Akik ebbe a projektbe fektetnek be, mind háborút akarnak – fogalmazott.

 

Fideszes jelöltek Budapesten

Szentkirályi Alexandra azt mondta, a fideszes jelöltek kipróbált emberek, az eddig elvégzett munka alapján lehet megítélni őket. – Mindenki láthatja, hogy ebben az időszakban  nagy lépéseket tudtunk tenni, ráadásul olyan nehéz helyzetben, mint a Covid, a gazdasági helyzet, a háború – sorolta. Jelezte, 

a családtámogatások, a rezsicsökkentés, a különböző fejlesztések mind ezt bizonyítják, ami alapján kérik a választók bizalmát ismét. 

– Közben a tiszás jelöltek felkészületlenek, Gerzsenyi Gabriella arról beszélt, a rezsicsökkentés rossz, meg kell szüntetni, de Kollár Kinga is azon örömködik, ami rossz a magyar embereknek – hozta fel Szentkirályi.

Hozzátette, pont Budapesten nagyon megfontolandó, hogy mit jelentene a Tisza megszorítócsomagja, mert a magasabb jövedelműeket még érzékenyebben érintenék a tervezett adóemelések. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.