SR-71: a legendás Feketerigó, ami gyorsabban repült a puskagolyónál is

A katonai repülés legendás harceszközeit bemutató sorozatunkban most egy olyan gépet veszünk alaposabban szemügyre, amely -bár 1998-ban kivonták az aktív szolgálatból-, olyan páratlan technikai és repülési tulajdonságokkal rendelkezett, amelyeket máig sem sikerült senkinek túlszárnyalnia. A Lockheed SR-71 "Balckbird", vagyis a "Feketerigó" nagy hatótávolságú hadászati-hadműveleti magassági felderítőgép jelenleg is a világ leggyorsabb szuperszonikus repülőgépének számít, amelynek éles harci bevetést repülő példányaiból soha egyetlenegyet sem tudtak lelőni -noha a szovjetek 800 alkalommal indítottak rájuk légvédelmi rakétákat-, egyszerűen azért, mert még a megsemmisítésükre száguldó rakétákat is fölényes sebességtartalékukkal képesek voltak lehagyni.

Az SR-71 futurisztikus külseje rendkívül képességeket rejtett Fotó: The Aviation Geek Club

Az 1950-es évek második felében a Lockheed U-2 "Dragon Lady" számított a legfejlettebb magassági felderítőnek    Fotó: United States Department of the Air Force / Wikimedia Commons

Azt, hogy már nem lehetséges büntetlenül berepülni az U-2 magassági felderítőknek a szovjet légtérbe, Garry Powers őrnagy gépének 1960. május elsején Szverdlovszk ( ma: Jekatyerinburg) térségében történt lelövése tette nyilvánvalóvá az amerikai hadvezetésnek. Mindez felgyorsította a Lockheed  Skunk Works-i fejlesztőrészlegében a minden addiginál hatékonyabb magassági felderítő típus, az SR-71 megépítését a legendás repülőmérnök, Kelly Johnson vezetésével. 

A szovjetektől szerezték be az ellenük tervezett gép megépítéséhez szükséges titánt

Az SR-71 minden szempontból forradalmi gépnek számított. A repülőgépet úgy tervezték, hogy rendkívül szűk legyen a radarkeresztmetszete, ezért a Feketerigó lett a repüléstörténet legelső lopakodó technikával épített gépe. Az új konstrukció kifejlesztésében három szempont dominált: legyen minél alacsonyabb a gép felderíthetősége, legyen képes tartósan a szuperszonikus sebesség olyan tartományában repülni, ami elfoghatatlanná teszi a légvédelmi rakéták számára, továbbá akkora szolgálati magasságban repüljön, ami megvédi bármilyen ellenséges elfogóvadásztól. A Feketerigó legfőbb feladata a rivális szuperhatalom, a Szovjetunió titkos katonai létesítményeinek, mindenek előtt a nukleáris fegyverarzenáljának, illetve az azt kiszolgáló infrastruktúra minél részletesebb feltérképezése volt.

Az SR-71 legfőbb feladat a szovjet katonai infrastruktúra felderítése volt   Fotó: AFP

Ahhoz, hogy megfeleljen a vele szembe támasztott követelményeknek, az SR-71-nek képesnek kellett lennie a tartós, akár az egész küldetés időkeretét kitöltő és legalább 3,3-szeres hangsebességű szuperszonikus repülésre 6000 kilométeres hatótávolságon. E követelmények teljesen új és szokatlan technikai megoldásokat igényeltek. Az SR-71 kifejlesztése éppen ezért szigorú államtitoknak minősült; a gép első tesztrepüléseit is a külvilágtól hermetikusan elszeparált és lezárt légtérrel rendelkező titkos katonai bázison, a híres-hírhedt nevadai 51-es körzetben végezték el. A folyamatosra tervezett szuperszonikus repülés rendkívüli hőterhelésnek tette ki a gép sárkányszerkezetét, amit emiatt különösen jó hőálló titánötövzetből építettek meg. 

Feketerigók összeszerelés közben a Lockheed Skunk Works-i üzemében    Fotó: CIA / Wikimedia Commons

A szupertitkos hidegháborús projekt egyik különlegessége, hogy az SR-71 programhoz szükséges titánt a Szovjetunióból szerezték be. Annak elkerülésére, hogy a nagy mennyiségű titánimport fel ne keltse a szovjetek gyanakvását, a CIA egész sor fiktív céget hozott létre az ügylet lebonyolításához és ezen túl is mindent elkövetett, hogy félrevezesse az oroszokat. A szovjetek elleni bevetésekre tervezett SR-71 kulcsfontosságú hőálló sárkányszerkezete így sajátos módon orosz titánból készült.

Olyan gyorsan repült, hogy a törzse megnyúlt a súrlódási hőtől

Az alacsony radarkeresztmetszet miatt úgy alakították ki a sárkány ( a géptörzs) geometriáját, hogy a gép hajtóműveinek beömlőnyílásai pont az SR-71 orra által keltett lökéshullámba essenek. Ennek a kialakításnak köszönhetően a gép hajtóművei a beömlő levegőt egy torló-sugárhajtóműhöz (ramjet) hasonlóan sűrítették össze. 

A torló-sugárhajtómű a sugárhajtóművek egyik különleges típusa. A hagyományos sugárhajtóművekkel szemben a torló-sugárhajtóműben nincsen kompresszor és a kompressziót a nagy sebességel beérkező levegő hajtóműben való összetömörülése hozza létre

Amikor az SR-71 elérte a (hivatalosan megadott) Mach 3,3, vagyis valamivel több mint 3951 km/órás maximális sebességét, a teljesítmény 80 százaléka e ramjet hatásból származott. A géphez kifejlesztett és az SR-71-be beépített két speciális Pratt & Whitney J58-1 (JT11D-20B) gázturbinás utánégetős hajtómű tette lehetővé, hogy más utánégetős szuperszonikus repülőgépekkel szemben a Feketerigó képes legyen a folyamatos forszázs (utánégetős) üzemmódban való repülésre. 

Az SR-71 speciális Pratt & Whitney hajtóműve    Fotó: Picasa / Wikimedia Commons

Annak érdekében, hogy a ramjet hatás megfelelően érvényesülhessen a repülés során, az SR-71 hajtóműveibe mozgatható beömlőkúpokat építettek. Amikor a gép jóval több mint háromszoros hangsebességgel repült, a súrlódási hőtől akár 300 Celsius fokosra is felhevülhetett a sárkányszerkezete, ami miatt a géptörzs hossza több centiméterrel megnyúlt. Ennek hatását egyrészt az apró fémgolyókból összekovácsolt titánötvözetű sárkányszerkezettel, másrészt a géptörzs burkolatát alkotó lemezek laza illesztésével hidalták át. Az SR-71 1965. december 22-én hajtotta végre az első felszállását és a tesztrepülések befejezése után 1966 januárjában állt szolgálatba az Egyesült Államok légi erejénél. A futurisztikus formájú magassági felderítő nemcsak a sebességével, hanem a szolgálati csúcsmagasságával is kitűnik mind a kortársai, mind pedig a jelen típusai közül. 

Egy Feketerigó légi utántöltés közben   Fotó: Staff Sgt. Bill Thompson, U.S. Air Force

A hivatalosan megadott, illetve ismert repülési adatok szerint az SR-71 szolgálati csúcsmagassága 26 900 méter, ám nyilvánosan nem dokumentált információk szerint képes volt akár a 30 kilométeres vagy az ennél is nagyobb repülési magasság elérésére. Mivel a bevetéseit a középső sztratoszférában teljesítette, ahol az emberi szervezet számára fiziológiai értelemben már a világűr körülményei uralkodnak, a kétfős személyzet űrhajós-szkafanderbe öltözve repülte ezt a páratlan műszaki csodának számító gépet.

Ma sem ismert, hogy mire lehetett ténylegesen képes

Az SR-71-hez több hivatalosan elismert rekord kapcsolódik, de hogy ténylegesen mire lehetett képes az nem teljes körűen ismert, mivel  a géppel kapcsolatos számos információ még ma is titkos. Az összesen megépített 32 Feketerigó közül egyetlen egyet sem tudott megsemmisíteni a szovjet légvédelem, noha a típus története során a rendelkezésre álló adatok szerint közel 800 alkalommal indított az orosz légvédelem föld-levegő rakétát a Szovjetunió légtérben operáló SR-71-sek ellen. 

Az SR-71 kétfős személyzete űrhajós-szakafanderben repült    Fotó: U.S. Air Force / Wikimedia Commons

Amikor a Feketerigó fedélzeti rendszerei rakétaindítást észleltek, a gép megnövelte sebességét és egyszerűen lehagyta az elpusztítására kilőtt rakétákat. 1974. szeptember elsején az egyik SR-71 mindössze 1 óra 54 perc alatt tette meg a New York-London távot, és ezzel mind a mai napig ez a típus büszkélkedhet az Atlanti-óceán leggyorsabb átrepülésének rekordjával. Amikor az SR-71-et 1990-ben első alkalommal nyugdíjazták, a washingtoni Smithsonian légi és űrkutatási múzeumának szánt példány a kaliforniai Palmdale légibázisról felszállva alig 68 perc alatt abszolválta az Egyesült Államok nyugati és keleti partja közötti távolságot.

A sztratoszféra a görbült Föld látványával az SR-71 pilótafülkéjéből nézve    Fotó: USAF/Brian Shul  / Wikimedia Commons

 Egészen 1977-ig ez a típus tartotta a sugárhajtású gépek magassági világrekordját is, amit csak 1977. augusztus 31-én döntött meg Alexander Fedotov szovjet berepülőpilóta, aki egy speciálisan átalakított Mikojan-Gurijevics MiG-25 Foxbat fedélzetén 37 650 méteres magasságot ért el. Utóbbi és kétségtelenül fantasztikus eredményhez azonban hozzá kell tennünk, hogy Fedotov gépét kifejezetten erre a rekorddöntésre alakították át, míg az SR-71 a szériatípusával tartotta az addigi magassági csúcsot. Egy másik Feketerigó, amely 1968. március 21-én teljesítette az első felszállását azzal vált híressé, hogy összesen 942 bevetésen vett részt amelyek közül 257 operatív, vagy ha úgy tetszik ellenséges idegen légtérben végrehajtott éles bevetésnek számított. Az SR-71 tehát nem véletlenül vált kultuszgéppé, amit tovább fokoz a gépet még ma is övező sok titok. 

Még ma is sok a titok az 1998-ban nyugdíjazott csodagép körül   Fotó: NASA / Wikimedia Commons

Nincs olyan nyilvánosságra hozott adat, ami felfedné a Feketerigó valós végsebességét. 

Egyes légügyi szakértők úgy vélik, hogy a gép SR-71C altípusát Mach 5, vagyis ötszörös hangsebesség elérésére építették. Noha erre nincs bizonyíték, de néhány átrepülési időadat arra utal, hogy a Feketerigó néhányszor Mach 3,6 és  Mach 4,1 sebességgel repült. Ezekkel az imponáló adatokkal pedig mind a mai napig az SR-71 a világ valaha volt leggyorsabb sugárhajtású repülőgépe. A Feketerigót 1998-ban vonták ki végleg az aktív szolgálatból.

A Lockheed által kifejlesztett SR-71 "Balckbird":

• nagy hatótávolságú hadászati-hadműveleti magassági felderítőgép,
• ami 3,4 - 4,1 Mach csúcssebességével mind a mai napig a világ leggyorsabb sugárhajtású repülőgépe,
• és amely gyorsabban repült mint a megsemmisítésére kilőtt ellenséges légvédelmi rakéták.