Tigriscápák ólálkodtak Visegrádon

A Kárpát-medence és benne Magyarország földtörténeti múltját jellemzően a tengeri korszakok uralták. A miocén időszak derekán - a geológiai időskála szerint egészen a közeli múltban - hullámzott utoljára olyan trópusi-szubtrópusi sekélytenger hazánk területén, ami még összeköttetésben állt a világóceánnal. Ekkoriban a ma is jól ismert félelmetes tengeri nagyragadozók, tigriscápák, óriásfogú, makó és szirticápák lestek áldozataikra a Dunántúl festői szépségű szigettengerének sekély, illetve az Alföld területén hullámzó tenger nyílt és mély víztömegében.

Recens tigriscápa (Galeocerdo cuvier). Legközelebbi rokona, a Galeocerdo aduncus a középső miocén magyarországi Bádeni-tengerében is hons fajnak számított Fotó: Oceans Africa

Miocén időszaki partközeli tengeri élővilág, különböző fajokkal. Ilyen lehetett a dunántúli szigettenger környezete is.  Fotó: Species New to Science

A tengervíz felmelegedését a gazdag trópusi faunaelemek elterjedése jelzi; 

a mai Visegrád környékén színpompás korallzátonyok jelentek meg, 

a változatos szépségű puhatestű fauna összetétele és rendkívüli gazdagsága pedig azt bizonyítja, hogy a Kárpát-medencét kitöltő Bádeni-tengernek az ős Földközi-tengeren keresztül még megvolt az összeköttetése az indo-pacifikus térséggel.

Mintha csak a Maldív-szigetek vízalatti csodáival találkoznánk

De hogyan nézhetett ki a bádeni korban a mai Magyarország területe? A középső miocénben hazánk számított az akkori világ egyik legaktívabb vulkáni területének. Az Északi-középhegység vonalában húzódó vulkáni szigetívben hol az egyik, hol a másik tűzhányó tombolt, messze bevilágítva éjszakánként a Bádeni-tenger Alföld helyén hullámzó sötét víztömegét. A Börzsöny olyan, a mai Etnához hasonló magasságú hatalmas vulkán lehetett, melynek a trópusi napsütésben vakító fehéren világító gomolyfelhőkbe vesző lejtői egészen a tengerpartig ereszkedtek alá.

A miocén időszakban a Kárpát-medence volt a Föld egyik legaktívabb vulkáni területe    Fotó: Wikimedia Commons

 Verőce, Magyarkút, Törökmező és Szob környékén festői, a smaragd és a türkiz megannyi színárnyalatában pompázó sekély tengeröblök tagolták a tájat. 

A legyezőpálmák ligeteivel övezett partot telepes kőkorallok építette szegélyzátonyok ékesítették, itt-ott kiterjedtebb színpompás korallzátonyokkal. 

Utóbbiak emlékét őrzi többek között a visegrádi Fekete-hegy, valamint a szobi Fehér-bánya lajtamészkő tömege. A Dunántúl területe ekkoriban leginkább a mai Indonéziára emlékeztető fantasztikus látványt nyújtó kiterjedt szigettenger volt. A Dunántúli-középhegység és a Mecsek tömbjei dús, szubtrópusi vegetációval borított nagyobb szárazulatokként emelkedtek ki a Bádeni-tenger kobaltkék víztömegéből; a mai Duna vonalától keletre pedig egy jóval mélyebb, sirályok röptét és delfinek ugrását visszatükröző nyílt-tengeri víztömeg terpeszkedett el.

A Dunántúl a középső miocénben a mai indo-pacifikus  szigettengerekhez hasonlított  Fotó: Elter Tamás

 De milyen lehetett e varázslatos tenger felszín alatti világa? Ha képzeletben visszarepülünk a középső miocén időszaki Dunakanyarba és búvárfelszerelést öltve magunkra alámerülünk a napfényben csillogó felszín alá, nagyjából olyan látványban lenne részünk, mint ma a Vörös-tengeren, vagy a Maldív-szigeteken. De a színpompás halrajokban és korallformációkban gyönyörködve sem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy a Bádeni-tenger meseszerű világában komoly veszélyek leselkedhetnek ránk. Ugyanis a bádeni kor beköszöntével, amikor helyreállt az összeköttetés a világóceánnal, ismét megjelentek a cápák a Kárpát-medencében, méghozzá a fosszilis leletek tanúsága szerint igen nagy fajgazdagságban.

Tigriscápák Visegrádnál, és egy valódi zoológiai rémálom a dunántúli vizekben

A bádeni emeletet jellemző szubtrópusi körülmények között lerakódott lajtamészkő megőrizte az egykori tengeri élővilág, benne a cápák fosszilis maradványait is. A Dunakanyarban Szob, a Bakonyban Várpalota, a nyugati határszélen Sopronkőhida, a Mecsekben pedig Hidas környékén találhatjuk meg a bádeni kor különösen szép feltárásait csakúgy, mint a Cserhát lábánál fekvő Mátraszőlősön. 

Miocén tengeri ragadozók fosszíliái. A felső sor bal szélén a Carcharocles/Otodus megalodon, mellette citromcápa (Negaprion sp.) , jobb szélen pedig fosszilis tigriscápa (Caleocerdo. sp.) fog látható. Középen bal szélen krokodil, mellette pedig két Hemipristis nemzetségbeli cápafog, a legalsó sor bal szélén sasrája ( Mylobatidae), mellette szirtcápa (Carcharhinus sp.) illetve makócápa (Isurus sp.) fogmaradványa látható   Fotó: Ancient Sharks

Az innen, illetve más magyarországi lelőhelyekről előkerült csillogó zománcú és borotvaéles cápafogak egykori gazdái között számos olyan nemzetséget találunk, melyek képviselői ma is nagy egyedszámban népesítik be az Indiai - és a Csendes-óceán trópusi vizeit. A Bádeni-tenger parthoz közeli sekély vizeiben nem ment ritkaságszámba a manapság félelmetes hírnévnek örvendő tigriscápa (Galeocerdo aduncus), a recens Galeocerdo cuvieri legközelebbi, de már kihalt rokona. A Börzsöny tövében, a mai Szob és Nagymaros, illetve Visegrád területén fekvő korallzátonyok környékén zsákmányra lesve cirkáltak a recens szürke szirticápával (Carcharhinus amblyrhincos) közeli rokonságban álló szirticápa-félék, a Carcharhinus priscus, illetve a jellegzetes fűrészezett szélű fogazattal rendelkező Hemipristis serratus is. A korallzátonyok nyílt víz felőli leszakadásánál őrjáratozott prédára várva a szintén kihalt szélesfogú makócápa, a félelmetes Isurus hastalis, amely mind méretében, mind pedig megjelenésében a mai nagy fehér cápához hasonlíthatott a legjobban.

A ma is élő sima pörölycápa (Sphyrna zygena) a középső miocénben Magyarország Bádeni-tengerében is előfordult  Fotó: Ark Dive

 Izgalmas kaland lett volna, ha a korallzátonyok sekély vizeiből kimerészkedünk a partvonaltól távolabbi nyílt vizekre. Itt bemelegítésként először mai ismerősökkel, a sima - (Sphyrna zygena), vagy a csipkésfejű pörölycápákkal (Sphyrna lewini) akadhattunk volna össze, amelyekkel a jelenben is találkozhatunk, bár egy ilyen randevúhoz manapság minimum a Vörös-tengerig kellene elutaznunk. A Bádeni-tenger valószínűtlenül kék víztömegében szép számmal éltek különféle kisebb-nagyobb fogascet-félék, delfinek és ősámbráscetek. Azonban még a nagy testtömegű cetekre is halálos veszélyt jelentett a Bádeni-tenger abszolút csúcsragadozója, minden idők valaha létezett leghatalmasabb húsevő cápája, az akár 24 méteres testhosszúságot is elérő óriásfogú cápa, a Carcharocles/Otodus megalodon. 

Ősi miocén időszaki ámbráscetre támadó óriásfogú cápa. A megalodon a magyarországi Bádeni-tenger lakóit is terrorizálta   Fotó: Alberto Gennari

Igazi rémálom lett volna ezzel a hatalmas ragadozóval "összefutni" a Bádeni-tengeri merüléseink során. 

A megalodon tenyérnyi méretű fogai hazánk területéről is előkerültek, így többek között a Pécshez közeli Danitz-puszta homokbányájából, vagy Mátraszőlős kőfejtőjéből. 13 millió éve végleg megszakadt az összeköttetés a Paratethys és a világóceán között. A Paratethys elzáródása után a Kárpát-medencét elborító új beltenger, a fokozatosan kiédesedő Szarmata-tenger vizéből rövid időn belül eltűntek a normál óceáni sótartalmú tengervízhez szokott élőlények, a telepes korallok, a tüskésbőrűek, rengeteg csiga és kagylófaj, valamint a cápák is. A miocén végén a Paratethys utolsó maradványának tekinthető Pannon-tenger feltöltődésével pedig egyszer és mindenkorra vége szakadt a Kárpát-medence egykorvolt trópusi tengeri idilljének.