A kutatás célja olyan „időóra” kidolgozása, amely állandó jelleggel adatokat szolgáltat majd a test fiziológiai állapotáról – közölte csütörtökön a svájci Szövetségi Kutató és Anyagtudományi Laboratórium (Empa). Az Age Resist (korellenállás) nevű kutatási programban az Empán kívül az zürichi ETH egyetem, a Bázeli Egyetemi Kórház és a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) is részt vesz.
Olyan „időórát” dolgoznak ki, amely képes megmondani az ember valós korát
Új érzékelőt fejlesztenek ki svájci tudósok amerikai közreműködéssel, amely az izzadságmolekulák alapján méri a biológiai életkort.

A korosodás olyan biológiai folyamat, amelyet csak kevéssé ismerünk az Empa szerint. Az viszont ismert, hogy a fitt állapot és a bizonyos betegségekre történő reagálókészség az élet folyamán változik, és az orvosi kezeléseket az egyén fizikai állapotához kell alkalmazni. Az életévekkel mért kronológiai kor csak korlátozott információkat nyújt az aktuális fizikai állapotról.
További Tudomány híreink
Eddig a biológiai kort rendszerint vérminták laboratóriumi elemzésével határozták meg, ami bonyolult művelet, és hosszabb távú eredményeket nem szolgáltat. A kutatók szerint az úgynevezett biomarkerek alkalmazása, amelyek az izzadságban mérnek, valamint a hordozható érzékelők egyszerű és folyamatos módszert jelentenek, amely a mindennapi életben is használható.
Jelenleg folyik a klinikai kísérletek résztvevőinek a kiválasztása. A kutatási programot a Svájci Nemzeti Tudományos Alapítvány finanszírozza.
További Tudomány híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Extrém gamma-kitörés: ehhez foghatót még nem észleltek az univerzumban
A tipikus gamma-kitörések döbbenetes erejére már önmagában is elég nehéz magyarázatot találni.

Számtalan dizájnfrissítést kapott az új iPhone 17 – itt vannak a hazai árak
Ezeket tudja az iPhone új, csúcsszuper verziója.

Az árapály emelte fel a sumer civilizációt
Hogyan formálta az árapály-öntözés a világ első városait Mezopotámiában?

Ezért tiltották be a sárga szín használatát a császári Kínában
Nem akárkit illetett meg a sárga szín használatának joga.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk