Még találgatják a funkcióját
A 7,5 centiméter magas és 55 gramm súlyú bronzfigura egy mellpáncélt viselő, de deréktól lefelé csupasz kelta harcost ábrázol. Ez a szokatlan vonás kíváncsiságot váltott ki a történészek és a régészek körében egyaránt. A figurát a településen belül egy árokban fedezték fel, és a szakértők szerint a fején lévő kis hurkot tekintve – ami akár díszítő, akár szertartási célt szolgálhatott –, esetleg medálként lóghatott egy láncon.
A viaszöntéses eljárással készült figura a kelták figyelemre méltó fémmegmunkálási készségét bizonyítja. Ennél a technikánál a viaszmodellt agyagba ágyazzák, majd kiolvasztják, és folyékony bronzzal helyettesítik, ami rendkívül részletes és tartós műalkotásokat eredményez. Thomas Stöckl, az Állami Hivatal restaurátora szerint a figura „különösen összetett és finoman kivitelezett munka”, amely rávilágít a kelta kézművesek kifinomultságára.
Oppidum fontos központ volt
A Kr. e. III. században alapított és a Kr. e. I. század közepére elhagyott manchingi Oppidum az Alpoktól északra fekvő jelentős politikai és gazdasági központ volt.
A nagyjából 400 hektáros területen akár 10 000 ember is élhetett, több, mint a középkori Nürnbergben.
Az ásatások utcákkal, központi terekkel, műhelyekkel és lakóövezetekkel rendelkező várost tártak fel.
Az előkerült leletek között szerszámok, kerámiák, fémtárgyak, sőt, halfogyasztásra utaló bizonyítékok is találhatók, ami háziasított állatokból, gabonafélékből és tejtermékekből álló változatos étrendre utal. Az újrahasznosított anyagok és a szervezett kézműves negyedek egy leleményes és technológiailag fejlett társadalom képét mutatják.
A vitézség szimbóluma
A bronzharcos meztelensége különösen érdekes. Míg a mellkasán páncélt visel, az alsó teste szabadon van, ezzel is hangsúlyozva a férfiasságot. Ez az ábrázolás összhangban van a görög seregekben zsoldosként szolgáló kelta harcosokról szóló történelmi feljegyzésekkel, ahol a meztelenség a művészetben az erőt és a vitézséget szimbolizálta.
„Hogy a figurát személyes díszítésként, áldozati adományként vagy szertartási tárgyként használták-e, az egyelőre bizonytalan, de kézműves kivitelezése arra utal, hogy nagy becsben tartották” – magyarázta Mathias Pfeil, a bajor műemlékvédelmi állami hivatal főrestaurátora.
