A roxolánok és királyuk, Resparaganus a Kárpát-medence és az Al-Duna térségében

A roxolánok az iráni nyelvű szarmata népek egyik törzsét alkották, akik az eurázsiai sztyeppe övezetében éltek. A roxolánok eredeti lakóterülete a Don és a Dnyeper közötti sztyeppevidék volt, ahol a többi szarmata törzzsel együtt nomád lovas életmódot folytattak.

Roxolánok harc közben

A szarmaták a Kr. e. első évezred végén és a Kr. u. első évszázadokban fokozatosan nyomultak nyugat felé a Fekete-tenger északi vidékéről. A roxolánok a Kr. e. 1. század körül kezdtek aktív szerepet játszani a Fekete-tenger északi térségének történetében. 

Roxolánok

A roxolánok elérik a Dunát

Ekkor már a klasszikus ókori szerzők is említik őket. A korszak egyik ismert eseménye, hogy a roxolánok hadjáratot indítottak a Krím vidékére, ahol a szkíták oldalán léptek fel a pontuszi király, Mithridatész ellen. Ez az időszak még a kelet-európai sztyeppe térségéhez köti őket, a Kárpát-medence ekkor még nem tartozott közvetlenül a hatalmi övezetükhöz.

A Kr. u. 1. század során azonban a szarmata törzsek nyugat felé vándorlása felgyorsult. Ennek következtében a roxolánok elérték a Duna alsó szakaszának vidékét, és a mai Románia, Moldva és a Fekete-tenger északi partvidékének térségében telepedtek meg. Ezzel a római birodalom közvetlen szomszédaivá váltak. 

A római források ettől az időtől kezdve gyakran említik őket, elsősorban katonai konfliktusok és határ menti harcok kapcsán. A roxolánok több alkalommal is betörtek a római fennhatóság alatt álló dunai provinciák területére, például Pannonia és Moesia vidékén. A Kr. u. 1. század végén a dákok szövetségeseiként is felléptek, és részt vettek a római hadsereg elleni hadjáratokban. A rómaiak különösen veszélyes ellenfélnek tartották őket, mivel kiváló lovassággal rendelkeztek.

A roxolánok és a rómaiak

A roxolán harcosok a sztyeppei hadviselés hagyományait követték. A harcos elit nehézlovasságként harcolt, amelynek tagjai páncélt viseltek, és hosszú lándzsával támadtak. A lovas harcmodor nagy hatással volt a római hadseregre is, amely a későbbi századokban átvette és továbbfejlesztette a szarmata eredetű nehézlovasság egyes elemeit. A roxolánok katonai ereje és mozgékonysága miatt a rómaiak nemcsak fegyverrel, hanem diplomáciával is igyekeztek kezelni őket.

A dák háborúk után a római politika megváltozott a dunai határvidéken. A békés stabilizációt előtérbe helyező uralkodó, Hadrianus császár idején a rómaiak több barbár törzzsel szövetséget kötöttek. Ebben a korszakban tűnik fel a forrásokban a roxolánok egyik királya, Resparaganus.

 Ő az egyik kevés, név szerint ismert szarmata uralkodó, akinek létezését egy római felirat is megőrizte. A felirat szerint Resparaganus a roxolánok királyaként állt kapcsolatban a római birodalommal, és Hadrianus császár elismerte hatalmát. A rómaiak pénzügyi támogatást és ajándékokat biztosítottak számára, ami a határ menti diplomácia bevett eszköze volt.

Ez a támogatás valójában egyfajta éves járadék, úgynevezett subsidium volt, amelyet a rómaiak azért fizettek, hogy a roxolánok békében maradjanak és ne támadják a birodalom határait. A rendszer kölcsönösen előnyös volt: a rómaiak biztonságosabbá tették a dunai határvidéket, míg a roxolán király megerősítette hatalmát és gazdasági forrásokhoz jutott. A források szerint azonban egyszer konfliktus is kialakult, amikor a rómaiak csökkentették a fizetett összeget. A roxolánok tiltakozása után diplomáciai tárgyalásokra került sor, és a megállapodást végül helyreállították. Ez jól mutatja, hogy a roxolánok katonai ereje miatt a rómaiak nem tekinthették őket jelentéktelen szomszédnak.

Fontos megjegyezni, hogy bár a roxolánok kapcsolatban álltak a Kárpát-medence népeivel, fő területük nem az Alföld volt. A Kárpát-medencében elsősorban a szarmata jazigok telepedtek meg, akik a Kr. u. 1. század közepétől az Alföld nagy részét birtokolták. A roxolánok ezzel szemben inkább az Alsó-Duna vidékén, a mai Havasalföld és Moldva térségében éltek. Ennek ellenére politikai és katonai kapcsolatban álltak a Kárpát-medence szarmata népeivel, és időnként átlépték a határokat is. A dunai és alföldi szarmata törzsek egy tágabb sztyeppei rendszer részei voltak, amelyben a törzsek szövetségei és hatalmi viszonyai folyamatosan változtak.

Roxolánok és népvándorlás

A késő római korban a roxolánok története összefonódott a nagy népvándorlási folyamatokkal. A 3–4. században a gótok, majd később a hunok megjelenése átalakította a kelet-európai sztyeppe politikai viszonyait. A szarmata törzsek egy része beolvadt más népekbe, mások pedig a hun birodalom fennhatósága alá kerültek. Valószínű, hogy a roxolánok is részben ilyen módon tűntek el a történelem színpadáról, nevük pedig a későbbi forrásokban már ritkábban jelenik meg.

A régészeti leletek is megerősítik a roxolánok jelenlétét az Alsó-Duna térségében. A sírokban gyakran találtak lovas temetkezéseket, fegyvereket, páncélzatot és sztyeppei jellegű dísztárgyakat. Ezek a leletek jól mutatják a szarmata nomád harcos kultúrát, amelynek egyik jellegzetes képviselői voltak a roxolánok. Bár közvetlenül nem a Kárpát-medence legfontosabb szarmata népe voltak, mégis fontos szerepet játszottak a térség történetében, különösen a római határvidék politikai és katonai viszonyaiban.

A roxolánok története így a sztyeppei nomád világ és a római civilizáció találkozásának egyik jellegzetes példája. Királyuk, Resparaganus személye pedig jól szemlélteti azt a diplomáciai rendszert, amelyben a római birodalom a határ menti népekkel szövetségeket kötve igyekezett fenntartani a dunai limes biztonságát.

Forrás. Jazigok, txolánok, alánok-szarmaták az Alföldön. Gyula, 1999. (kiállítás)

A roxolánok jelentősége:

1.A szarmata népek egyik fontos törzse voltak. 

2.Katonailag erős lovasnépként ismerték őket.

3. Fontos szereplői voltak a római határvidék politikájának.

4. A Kárpát-medence történetére is hatottak.