Paks II: Politikai pótcselekvés a Roszatom lecserélése, de megnéztük, melyik cég léphet a helyére

Szűkös a nemzetközi kínálat az atomerőmű-építők piacán, ezért a Tisza-kormány hiába kacérkodik a Roszatom lecserélésével a Paks II projektet illetően, valójában alig néhány nyugati vagy ázsiai nagyvállalat jöhetne egyáltalán szóba. Viszont Magyar Péter feltűnő közeledése Emmanuel Macronhoz a francia atomipar helyzetbe hozására utalhat, de akár a franciák, akár az amerikaiak vagy a dél-koreaiak lépnének az orosz fővállalkozó helyébe, a technológiai váltás teljes újratervezést, évekre szóló leállást és sokmilliárd eurós veszteséget okozna.

Az olcsó atomenergia biztosíthatná az ipar számára a versenyképes áramellátást Forrás: Paks II. Zrt.

Francia udvarlás: az EDF és a Macron-szál

Ha a kormányzati szándékot a diplomáciai mozgások felől közelítjük meg, a legnyilvánvalóbb jelölt a francia állami hátterű Électricité de France (EDF) és a vele szorosan együttműködő Framatome lehet. Magyar Péter hivatalba lépése óta feltűnően keresi Emmanuel Macron francia elnök kegyeit: júniusban Párizsban tárgyalt vele, majd az október 23-i budapesti állami ünnepségre is meghívta díszvendégnek, még ha a francia államfő a hazájában kitört zavargások miatt végül le is mondta az utat. A francia atomipar számára az európai nukleáris reneszánsz vezetése stratégiai kérdés, Macron pedig igyekszik piacot szerezni Kelet-Közép-Európában.

A franciák persze nem is ismeretlenek Pakson. A Framatome (a később kieső németországi Siemens Energyvel közös konzorciumban) már elnyerte Paks II irányítástechnikai rendszerének szállítását, a meglévő négy blokkhoz pedig – igaz, orosz licenc alapján, francia–orosz együttműködésben – 2027-től ők szállítják az alternatív fűtőanyagot.

Csakhogy a beszállítás és a fővállalkozói szerep közötti különbség szakadéknyi. Az EDF zászlóshajója, az 1650 megawattos EPR (és annak egyszerűsített változata, az EPR1200) egészen más műszaki paraméterekkel rendelkezik, mint az orosz VVER–1200-as blokk. Semmit, így sem a paksi telephely hűtővíz-kapacitását, sem a Duna hőterhelését, sem az alapozást nem erre a típusra méretezték.

Még ennél is súlyosabb probléma az EDF saját kapacitáshiánya és előélete: a finnországi Olkiluoto–3, a franciaországi Flamanville–3 és a brit Hinkley Point C építése egyaránt több mint egy évtizedes csúszást és többszörös költségtúllépést halmozott fel.

A francia cég a belföldi reaktorflotta most futó megújítását (hat új EPR2 blokk előkészítését) is alig bírja szakemberrel és gyártókapacitással, ezért sejthető, hogy a paksi fővállalkozás átvétele beláthatatlan csúszást hozna nálunk. Ezt persze nem feltétlenül kell a francia atomenergia-ipar hibájaként felróni, inkább arra mutat rá, hogy az iparágban gyakran felemlegetett kivitelezési csúszások szokásosnak mondhatók.

Az amerikai Westinghouse: fűtőanyag-szállítóból fővállalkozó?

A másik nyugati szereplő az amerikai Westinghouse lehet, amely az AP1000-es reaktortípusával már erőteljesen megvetette a lábát a régióban. A Westinghouse építi Lengyelország első atomerőművét, Bulgáriában pedig a Kozloduj Atomerőmű 7. és 8. blokkjának megépítésére kötöttek megállapodást, és Ukrajnában is amerikai technológiájára alapoznák a háború utáni bővítést. Paksra is betették már a lábukat: a tavaly novemberi washingtoni megállapodás értelmében 2028-tól ők szállíthatnak amerikai gyártású VVER–440-es fűtőanyagot a jelenlegi paksi blokkokba.

De vajon ez alkalmassá teszi a Westinghouse-t arra, hogy átvegye Paks II fővállalkozói szerepét, ahogyan azt az 1990-es években a csehországi Temelínben tette? – merülhet fel a kérdés, de párhuzamot vonni sietség lenne. Temelínben ugyanis a szovjet VVER–1000-es blokkok építése már nyolcvan százalékos készültségben járt, a reaktorok a helyükön álltak, a Westinghouse pedig cseh gépipari cégekkel közösen „csak” az irányítástechnikát és a fűtőanyagot cserélte nyugati típusúra. Paks II-nél viszont ma a munkagödör és a szerelőbeton van meg, maga a reaktor nincs a helyszínen.

Ha a Westinghouse-t bíznák meg fővállalkozóként, az amerikaiak a saját AP1000-es reaktorukat építenék meg, amihez a már kiöntött betont is fel kellene törni, az engedélyezést pedig a nulláról kellene kezdeni az Országos Atomenergia Hivatalnál. Ráadásul a két 1000 megawattos blokkal 400 megawattal kevesebb kapacitás épülne, mint az eredeti tervek szerinti, kétszer 1200-assal.

Említésre méltó még, hogy a Westinghouse sem klasszikus, saját kivitelező apparátussal rendelkező építőcég: ők a technológiát adják, az építéshez mindig külső óriásvállalatokkal – például az amerikai Bechtellel vagy a dél-koreai Hyundai Engineeringgel – kell konzorciumot alkotniuk. És finanszírozást sem kínálnak a projekthez úgy, ahogyan azt az orosz állami hitel biztosítja.

Dél-koreai és kínai alternatívák: geopolitikai és jogi akadályok

Műszaki és kivitelezési fegyelem szempontjából a dél-koreai állami KHNP (Korea Hydro & Nuclear Power) számít a világ egyik legmegbízhatóbb erőműépítőjének, tekintettel arra, hogy az Egyesült Arab Emírségekben a Barakah atomerőmű négy blokkját határidőre és költségkereten belül húzta fel. Nem véletlen, hogy Csehországban a dukovanyi bővítési tenderen az APR1000-es reaktorukkal legyőzték a francia EDF-et is.

A koreaiak közép-európai terjeszkedésének két dolog akadályozza. Egyfelől a reaktortechnológia amerikai gyökerei miatt a Westinghouse-szal éveken át tartó nemzetközi szabadalmi és exportkontroll-vitába keveredett az KHNP, másrészt a vesztes francia EDF Brüsszelben és a cseh hatóságoknál is megtámadta a cseh tender eredményét, tiltott állami támogatásra hivatkozva. Ha a Tisza-kormány az európai szankciós és politikai környezet egyszerűsítése miatt tenné ki a Roszatomot, aligha választhatná a brüsszeli és francia össztűz alatt álló koreai vállalatot.

A világ legnagyobb építési kapacitásával a kínai állami atomenergetikai óriások (a CNNC és a CGN) rendelkeznek, amelyek a Hualong One nevű reaktorokat sorozatban, gyorsan és olcsón építik. Ám a jelenlegi európai geopolitikai klímában, és kiváltképp a Tisza-kormány „keleti zárás” politikájával kizárható, hogy egy magát nyugatbarátként meghatározó kormány kínai nukleáris fővállalkozó mellett döntene.

A váltás valós ára: évtizedes csúszás és kártérítési csapda

Ebből a nemzetközi piaci körképből az derül ki, hogy nincs olyan, egyszerűen bevethető vállalat, amelyik zökkenőmentesen léphet a Roszatom helyébe, ha a Tisza-kormány úgy dönt, hogy a Paks II beruházás fővállalkozói szerződését felbontja. Az ütemtervre nézve végzetes lenne, akár a Magyar Péter által körüludvarolt francia EDF, akár az amerikai Westinghouse kapná meg a megbízást.

Az új reaktortípus kiválasztása új közbeszerzést, új környezetvédelmi és telephely–engedélyezést, továbbá új létesítési engedélyezési folyamatot igényelne. Ezért jó hosszú időt kellene kihúznunk atomenergia nélkül, amennyiben a meglévő négy paksi blokk újabb húszéves üzemidő-hosszabbítása mégsem valósul meg. Ez azt jelentené, hogy a 2030-as években le kellene állítani a négy blokkot, az újak átadása pedig nem volna lehetséges a 2040-es évek előtt. Ráadásul a magyar félnek várhatóan több milliárd eurós kötbéreket kellene kifizetnie a szerződésszgés miatt. Ebből a szemszögből a fővállalkozó lecserélése egyáltalán nem szakmai lépésnek, sokkal inkább drága politikai pótcselekvésnek minősíthető.