Drágább a termék, drágább a szállítás
A felvetés alapvető hibája, hogy figyelmen kívül hagyja az orosz forrású és a német irányból érkező forrás árszerkezetének különbségeit. A csővezetéken, hosszú távú szerződések keretében érkező orosz földgáz kitermelési és szállítási költségeihez képest az LNG-é eleve magasabbak, ideértve a tranzitdíjakat is. Ez utóbbi tételt említette Magyar Péter kifogásolhatóként, mondván, ha az Európán keresztül érkező energiahordozót terhelő tranzitdíjak magasak, akkor nem éri meg megvásárolni a terméket. A kormányfő szerint a hosszú távú szerződésekben vásárolt orosz gáz nem olcsóbb az alternatíváknál, és mivel nem nyilvánosak a szerződések, csak arra támaszkodhatunk, hogy az előző kormányok rendre ennek ellenkezőjét állították, mondván, ez a rezsicsökkentés fenntartásának egyik alapköve.
Ugyanakkor meg kell említeni azt az alapvetést is, amely szerint az európai tőzsdei gázárak még a nyugodtabb időszakokban is lényegesen magasabb szinten mozognak a háború előtti évtized átlagánál, az LNG pedig ennek a drágább piaci kosárnak is a felső szegmensébe tartozik.
Az árak elbírálása és az előnyös szerződések megkötése – ahogyan arra Magyar Péter is rámutatott – elsősorban az MVM és más gázkereskedők feladata. Nézzük, milyen okok miatt mondhat nemet a német ajánlatra az állami energetikai vállalat!
A németek is jobban állnának orosz gázzal
Az azonban elgondolkodtató, hogy az ajánlat éppen abból a Németországból érkezik, amelynek ipara más strukturális okok mellett a drága LNG-import miatt készül megroppanni. A nagy német vegyipari és gépipari vállalatok sorra zárják be vagy telepítik külföldre a gyáraikat, mert a vezetékes orosz gáz kiesése után kialakult energiaárak mellett egyszerűen elveszítették a versenyképességüket az amerikai és az ázsiai versenytársakkal szemben.
Ha maga a német gazdaság sem képes kitermelni a tengeri gázimport felárát anélkül, hogy az ne vezetne gyárbezárásokhoz és elbocsátásokhoz, akkor nehezen látható be, miként jelenthetne ugyanez a forrás megoldást a német tőkeerő töredékével rendelkező magyar gazdaság számára.
A puszta beszerzési ár mellett a földrajzi és a fizikai korlátok tovább drágítanák a konstrukciót. A németországi terminálokba befutó energiahordozót több köztes ország hálózatán, elsősorban Ausztrián keresztül kellene eljuttatni a hazai fogyasztókig. A nyugati irányból kelet felé történő szállítás nemcsak technikai szűk keresztmetszetekbe ütközik a közép-európai vezetékhálózaton, hanem minden egyes érintett állam rendszerhasználati díját is ráterheli a végső árra. Ráadásul Németország 2022–ben még egyoldalú tranzitdíjjal, az úgynevezett gázsemlegességi illetékkel próbálta megadóztatni a területén áthaladó mennyiségeket, ezzel áthárítandó saját gáztárolóinak tetemes feltöltési költségeit a közép-európai szomszédokra. Bár ezt a sarcot a régiós tiltakozások hatására végül kénytelenek voltak kivezetni, talán nem túlzás feltételezni, hogy hasonló ötlet bevezetésének kockázata továbbra is fennáll.
