Bevált a Szép-kártya a válságkezelésben

A turizmusban a túlélést segítheti a Szép-kártya ebben az évben is, főleg hogy a sok munkavállalónál tavaly felgyűlt összegek az újraindulás után visszaáramlanak a gazdaságba.

Magyar Nemzet
2021. 02. 05. 10:41
null
Leggyakrabban a vendéglátás és a szállás ellenértékét egyenlítjük ki a kényelmes megoldással Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eredményes döntés volt a Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kártya) bevetése a vendéglátás, turizmus válságkezelésében: ahogy 2008 után, tavaly is hatékony forgalomélénkítő eszköznek bizonyult a kedvezményes adózású, béren kívüli juttatás, mivel a koronavírus évében a pihenésre, rekreációra fordítható keret felhasználása húszszázalékos növekedést mutatott az előző évhez képest – közölte a kártyakibocsátó K&H, ahol tavalyi adatok szerint 2019-hez mérten a munkáltatók által a fizetőeszközre jóváírt összegek 13 százalékkal, a kártyatulajdonosok költései pedig 18 százalékkal emelkedtek.

Sokaknak biztosította tavaly a nyaralás lehetőségét a pihenőkártya Fotó: Magyar Nemzet

Ebben nagy szerepe volt, hogy a kormány szabályozta a cafeteriát: a juttatások után a szociális hozzájárulási adót 2020 áprilisától 2021. június 30-ig nem kell a munkáltatóknak megfizetniük. Az idei első félévben juttatott éves rekreációs keretösszeg költségvetési szerv munkáltató esetén évi négyszázezer forint lehet, más munkáltató esetében évi nyolcszázezer forint.

A költekezés eloszlását tekintve a járvány évében a vendéglátás alszámla pörgött a leginkább – mind a költések, mind a jóváírt összegek közel húsz százalékkal bővültek –, ami abból fakad, hogy a kijárási korlátozások idején emelkedett a házhoz szállításos ételrendelés népszerűsége, valamint hogy a nyári hónapokban a külföldi utazási korlátozás hatására rendkívüli módon nőtt a belföldi turizmus.

A munkavállalóknak a pihenést, a szolgáltatóknak a túlélést biztosítja a Szép-kártya Fotó: Magyar Nemzet

A válság sújtotta turizmus és vendéglátás szektornak

a túlélést segítheti a Szép-kártya ebben az évben is, főleg hogy sok munkavállalónak még megvan a tavaly felgyűlt összeg is, amit az év végi leállás miatt egyelőre nem tudott elkölteni

– ezek a pénzek az újraindulás után visszaáramlanak a gazdaságba.

Dinamikusan nő az elfogadóhelyek száma is, tavaly több mint négyezren csatlakoztak – állapította meg a kibocsátó, hozzátéve, hogy jelenleg több mint 29 ezer elfogadóhelyet jegyez a rendszerük. Arra számítanak, hogy 2021 is hasonlóan kiemelkedő év lesz a pihenőkártyák forgalmában, a szolgáltatás népszerűsége mind a kártyabirtokosok, mind az elfogadóhelyek, mind a munkáltatók körében emelkedni fog.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.