Íróasztaltól a laptopig: mivel támogathatja a munkáltató az iskolakezdést?
Előnyös adózású juttatások biztosíthatók.
Előnyös adózású juttatások biztosíthatók.

Az új otthontámogatás egyfajta célzott cafeteriaelemként működik majd.

Átlagosan ötvenezer forinttal nőtt idén az egy dolgozóra jutó cafeteriakeret, a legnépszerűbb juttatás a Szép-kártya – derül ki a Prohuman Zrt. országos felméréséből.

Új szabályok a munkáltatói juttatásokban is.

Idén a hazai nagyvállalatok háromnegyede tervez valamilyen cafeteria juttatást nyújtani dolgozóinak.

Szülinapon szabadnap, irodai jógaóra, ingyen parkolás.

A turizmusban a túlélést segítheti a Szép-kártya ebben az évben is, főleg hogy a sok munkavállalónál tavaly felgyűlt összegek az újraindulás után visszaáramlanak a gazdaságba.

Kezdetét vette az iskolaőrök felkészítése, a háromhetes képzésben csaknem ötszázan vesznek részt.

Csőzik László balliberális polgármester ötvenmillió forint többletforrást adott a helyi médiára.
A növekedés nem meglepő, mivel a cafeteria-rendszer év eleji átalakulása nyomán a legnépszerűbb elemek közül egyedül a SZÉP-kártya tarthatta meg adómentességét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A józsefvárosi polgármester hónapokon keresztül hallgatott, amikor pedig megszólalt, a kerületi lakosok szemébe hazudott.

Kilenc hónap külföldön a magyarság szolgálatában.

Vannak, akik annak drukkolnak, hogy a magyar háztartások energiaszámlája minél vastagabb legyen.

A gender- és LMBTQ-lobbi a Tiszában meghatározóvá vált.

A külgazdasági és külügyminiszter a magyar–amerikai csúcstalálkozót értékelte.

Harmincmillió embert veszélyeztet a közelgő Fung-wong.

Zelenszkij emberei senkit nem kímélnek.

Federico Chiesa általában nem szerepel Arne Slot terveiben.

A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.

Csinos kupéforma, farmotor: a 110 R Coupé és a Rapid 135 egyet jelentett a szocialista sportkocsival. Teszt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.