Csakhogy az informatika, a távközlés hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, és ezeknek az eszközöknek a megjelenése a forgalomirányításban elkerülhetetlen.
Az Európai Unió (EU) egy évtizede olyan komplex megoldás bevezetését határozta el a gyorsforgalmi, valamint városi utakon, amelyben nemcsak a járművek reagálnak a forgalomirányításra, de a forgalomirányítás is reagál, méghozzá akár pillanatról pillanatra az adott forgalmi helyzetre.
A rendszer önműködő, nem igényli a vezető közreműködését, emellett nemcsak a közlekedő járművek felé közvetít információkat, hanem azok is közölnek önmagukról adatokat. A rendszert
C-Roadsnak nevezték el, amely a cooperative, connected and automated mobility rövidítésből származik. Műszaki megvalósítása egy intelligens és dinamikus adatbázis-kezelő háttéreszköz, valamint az autópálya mellett elhelyezett rádiófrekvenciás antennák és a járművek fedélzeti berendezéseibe beépített modulok összekapcsolódásán alapul.
Az okosút ismeri a forgalmi helyzetet és az útviszonyokat az adott jármű közelebbi és távolabbi környezetében, és ezeket az adatokat közli a fedélzeti berendezéssel. Az adatok folyamatosan a vezető rendelkezésére állnak – nem szükséges alkalmanként lehívnia azokat –, és ez alapján hoz megalapozott döntést. A fedélzeti berendezések kommunikálnak az úttal, de a többi, hálózatba kötött járművel is. A rendszer a tájékoztatáson kívül aktívan is képes beavatkozni, úgy, hogy vészhelyzet közelében, de még látótávolságon kívül fékezésre figyelmeztet vagy akár be is avatkozik a fékasszisztens segítségével.
A C-Roads rendszert jelenleg az EU 16 országában tesztelik hosszabb-rövidebb útszakaszokon, a cél az, hogy határokon átnyúlóan, egységesen működjön. A szolgáltatás alkalmas lesz az autonóm járművek koordinálására is, különösen azután, hogy kiépül országosan is az 5G-hálózat. Hazánkban jelenleg az M1-es autópályán Bicske és Hegyeshalom között, illetve az M0-son üzemel egy-egy teszt-szakasz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!