Kiemelte: a héten fordulat állt be: magasabb fokozatra kapcsoltak az élelmiszer-kereskedelem és az egyes iparcikkek eladásai, és összességében a húsvétot követő fogyasztói hangulat is számottevően javult, ami az áruházakon kívül a szálláshelyeken is ezekben a napokban jelentkezik először. – Ugyan a kedvező irány még nem általános, az ünnepek idején egyébként is jellemző élénkülés is jelen volt az elmúlt napokban, különösen csütörtöktől. A lakosság költekezése erősebb lett, és kedvező, hogy a húsvéti forgalomhoz képest a mostani pünkösd előtti értékesítés már sokkal élénkebbre sikerült a boltokban – hangsúlyozta.
Kikerülnék idősávjukat a 65 év fölöttiek
A szövetség főtitkára arról is említést tett, hogy mind a húsvét, mind a pünkösd előtti lakossági beszerzéseknél egyértelműen látszott az is, hogy a 9–12 óráig tartó korlátozáshoz a vásárlóknak már egyre nehezebb alkalmazkodniuk. A nyugdíjasok közül egyre többen például a háromórás szakaszon kívül is szívesen mennének vásárolni, a családosoknak pedig a hétköznapi szokásaikat is át kellett alakítaniuk, ami nem működik hosszabb távon. – Az intézkedés szükséges volt és elérte küldetése sikerét. Azonban mostanra a kereskedelem szereplői és maguk a vásárlók is meghatározó részben már annak a pártján vannak, hogy aktuális lehet az időkorlátozás visszavonása – fűzte hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!