Veszedelmes mulatság piros pünkösd napján
A legény a csizma szárához kapott, és a bikának vége volt.
A legény a csizma szárához kapott, és a bikának vége volt.

A nyilvánosan nem látható háttérerő ma is vezeti, irányítja a folyamatosan gyarapodó egyházat.

A Boldogasszony zarándokvonat kilencszáz utast szállít Erdélybe.

A török kézen lévő Tatai vár sikeres visszafoglalásának emlékére rendezik meg a Tatai Patarát.

Sokan nagyon hosszú utat tesznek meg, hogy jelen lehessenek a jeles eseményen, még Ausztráliából is érkeznek egyéni zarándokok.

A szabadtéri strandokon a bezárás előtt megvásárolt és fel nem használt bérletek lejárati ideje a zárvatartás időtartamával automatikusan meghosszabbodik.

Többek között Henri Gonzo, Vecsei H. Miklós és Wunderlich József is fellép a rendezvényen.

Idén nyáron összesen közel 16,5 millió vendégéjszakás forgalom várható a hazai szálláshelyeken.

Fabiny Tamás szerint nagy titok, amikor a Szentlélek szól hozzánk.

A katolikus egyházfő szerint a megújuláshoz az egyháznak nem elegendőek a programok és a modernizációs tervek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pest 3-as számú egyéni választókerületben újra elindul Menczer Tamás.

Sem a polgármester, sem az alpolgármesterek nem voltak hajlandók tiszteletüket tenni az Idősek Karácsonya ünnepségen.

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ezúttal nem az újságírói kérdésekre válaszolt.

Térképen is megnézhetők a korlátozások.

Fabien Mandon tábornok „gyermekek elvesztéséről” szóló szavai heves reakciókat váltottak ki.

A miniszterelnök arról számolt be, hogy a színfalak mögötti viták miatt egész nap csúszott a legfontosabb napirendi pont az uniós csúcson.

Az Iszlám Állam dicséri a merényletet, és hasonlóakra szólít fel Belgiumban.

Megállapodtak az EU központi intézményei a biztonságos származási országok közös listájáról.

Orbán Viktor, Robert Fico és Andrej Babis külön megbeszélést folytatott az EU-csúcson.

A Sopron Basket elképesztő meccsen dolgozta le 16 pontos hátrányát és jutott tovább a női kosárlabda Európa Kupában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.