„Ő a vigasztalás lelke”

– Mivel a pünkösdöt nem hatja át annyira a kereskedelmi szemlélet, lehetőségünk van arra, hogy jobban megőrizzük az ünnep vallási tartalmát – fejtette ki a lapunknak adott interjúban Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Mint mondta, ilyenkor érdemes ünneplőbe öltöztetnünk a szívünket, csenddel, imádsággal készülnünk erre a különleges ünnepre.

2022. 06. 06. 6:45
FABINY Tamás
Karácsony - Fabiny Tamás ünnepi istentiszteletet tartott Vecsésen Fotó: Bruzák Noémi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fabiny Tamás kiemelte: a Szentlélek megnyilvánulásainak metaforája a tüzes lángnyelv, a szél, mint a lélek fuvallata, a tűz szintén lélek, lelkesedést jelent. Hozzátette ugyanakkor, hogy pünkösdöt a kommunikáció ünnepének is tartja, ugyanis nagyon fontos mozzanat, hogy amikor Jézus tanítványai összegyűltek, megértették egymást. Fabiny Tamás szerint a Bábel tornyának történetével pont ellentétesek a pünkösdi események: amikor nem több nyelven, hanem egy nyelven szólunk egymáshoz. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke különösen hangsúlyosnak tartja a pünkösdi történetnek ezt a mondatát: „Mindnyájan együtt legyünk ugyanazon a helyen.” Szerinte ez arra ad bátorítást, hogy a járvány miatti kihagyások után az emberek bátran menjenek ismét templomba, és – akárcsak az apostolok – személyesen vegyenek részt az istentiszteleteken.

Hogyan lehet megmagyarázni, hogy mi is a Szentlélek? Fabiny Tamás kifejtette: ő a harmadik isteni személy:  Az Atyáról és Jézusról, a Fiúról több konkrétumot tudunk, de a Szentlélek megértésében inkább a metaforák segítenek: vihar, tűz, ami tisztít, aki erőt ad az embernek. – A tanítványok is félénkek voltak először, de a Szentlélek kiáradása után bátrak lettek. Erről szól II. Rákóczi Ferenc híres imádsága is: „Tanítványok nádszálak voltak, pünkösd után oszloppá lettek” – hívta fel a figyelmet az elnök-püspök. Kiemelte azt is: 

– Nagy titok, amikor a Szentlélek szól hozzánk. Mint mondta, fel kell készülnünk erre. Ünneplőbe öltöztetnünk a szívünket, csenddel, imádsággal. Még egy zaklatott életű embert is meg tud szólítani, de jobb, ha készülünk rá.

 

Borítókép: Fabiny Tamás ünnepi istentiszteletet tart (Fotó: Bruzák Noémi)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.