Siklósi Beatrix: A hitünknek belülről kell építkeznie

A budapesti Eucharisztikus Világkongresszus legemlékezetesebb pillanatait egyetlen produkcióba gyűjtő Ahol az Ég összeér a Földdel című filmet a pünkösd hétfői díszbemutatóval egy időben vetíti a Duna Televízió. Ezáltal az Uránia Filmszínház közönsége és a televízió nézői egyszerre találkozhatnak a mozival. A dokumentumfilm a Karnevál Film produkciója, rendezője Siklósi Beatrix. Az alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával jött létre. Siklósi Beatrixot kérdeztük a produkció létrejöttéről.

 – Mikor és hogyan született meg az ötlet, hogy vászonra vigyék az eseményt?

– Tavaly januárban kerestük meg a Nemzeti Filmintézetet, hogy jelentkezett-e már bárki is ezzel a témával. Mivel senki, így lecsaptunk rá a Karnevál Film ifjú csapatával. Jeleztem, hogy nagyon fontos lenne megörökíteni egy összefüggő alkotásban a keresztény katolikus világnak ezt a nem mindennapi eseményét. Bár a közmédia vallási főszerkesztőségének csapata nagyon sok mindent közvetített, mi a Kossuth rádióban is tematikus napokat szerveztünk az eucharisztikus kongresszus kapcsán, ugyanakkor elengedhetetlen feladatnak éreztem, hogy készüljön egy olyan produkció, amelyet tíz, húsz, ötven év múlva is megnézhetnek unokáink, dédunokáink is. És nemcsak Ferenc pápa budapesti látogatása miatt, hanem azért is, hogy lássák a pandémia sem tudta megakadályozni, hogy létrejöjjön ez a világtalálkozó és hogy bebizonyosodjon, mekkora erőt tud képviselni még ma is a kétezer éves katolicizmus. Százezrek ünnepeltek és sokan a világ legkülönbözőbb pontjairól is ideutaztak a Fülöp-szigetektől kezdve Koreán át az Egyesült Államokig. Történelmet írtunk. Egyrészt a katolikus egyház és a hívő emberek számára volt ez egy nagyon jelentős esemény. Másrészt Magyarország kulturális és vallási életében is kiemelkedően fontos szerepet játszott. A kongresszus Magyarországot erre a néhány napra a világ érdeklődésének fókuszába emelte. Ugyanakkor azokhoz, akik idelátogattak, közelebb kerülhetett kultúránk számos kincse is. 

 – Mik voltak a legfontosabb pillanatok, élmények, személyek, amelyeknek mindenképpen meg kellett jelenniük a filmvásznon?

– Szerettük volna, ha minél több okos, bölcs gondolat hangzik el a moziban. Nagyon sok értékes előadás volt a kongresszus alatt, de azt lehetetlen lett volna mind belevenni egy filmbe. A teljesség igénye nélkül inkább azok közül válogattunk, akik speciális élethelyzetük vagy földrajzi elhelyezkedésük miatt játszanak különleges szerepet a katolikus világegyház életében. Másképp élhetik meg a vallásukat az emberek mondjuk a szétszakított Koreában, és másképp Szíriában, Irakban, ahol mind a mai napig üldözik a keresztényeket. Nagyon érdekes az is, hogy míg Afrikában, a Fülöp-szigeteken, Dél-Amerikában egyre többen lesznek katolikusok, addig a nyugati világban, hiába is próbáljuk szépíteni, a válság jeleit elég erőteljesen megtapasztaljuk.

Sarah bíboros például nagyon keményen fogalmaz. Ő az, aki makacsul – ha lehet így fogalmazni – ragaszkodik az evangéliumi tanításokhoz. Személy szerint nagyon fontosnak tartottam, hogy ő is megszólaljon a filmben. De a nők és az egyház kapcsolatának kérdése is szóba kerül, és az a különleges misszionáriusi feladat, amit a filippinók vállalnak fel, amikor egy fejlettnek mondott nyugati országban vendégmunkásként élnek.

Fotó: Karnevál Film

– Miért volt fontos ezeknek a gondolatoknak az összegyűjtése?

– Tudáshiányos világban élünk, az emberek észre sem veszik, hogy már leszoktak a gondolkodásról. A filmünkben gondolatokat viszünk a nézők elé. Ezek az üzenetek nemcsak a hívőkhöz és nemcsak a katolikusokhoz szólnak, hanem az Istent keresőket és hitetleneket is megszólíthatják. Legalábbis én nagyon szeretném, ha így lenne. Csodálatos, amikor Jean-Luc Moens belga matematikus, aki egy karizmatikus közösségben is dolgozik, elmondja nekünk, miként jött rá arra, hogy a szenvedést szeretetté lehet változtatni. Hogyan segített neki a halál közeli állapot, amikor Covid-fertőzéssel feküdt a kórházban. Érdekes az is, amit a tudomány és a vallás kapcsolatáról mond. Jó lenne, ha ezeket a gondolatokat mi magunk is tovább vinnénk az életünkben.  

– Mitől rendkívüli a film?

– Maga az esemény, az emberek, a rendkívüli találkozások és közösen megélt élmények voltak rendkívüliek. Ha valamitől rendkívüli ez a film, akkor mindezek miatt. Természetesen az is rendkívüli volt,  hogy Ferenc pápa első alkalommal jött Budapestre. Többek között ezt is szerettük volna megörökíteni a filmben.

 – Szó esik a filmben az eucharisztikus csodákról is, miért tartották fontosnak beszélni róluk?

– Ellátogattunk az olaszországi Lancianóba, hogy az egyház által is elismert legrégibb eucharisztikus csoda helyszínén is forgassunk. Habár az eucharisztikus csodák nem képezik hitünk alapját, mégis meg tudnak minket erősíteni és egy nagyon erős üzenetet hordoznak. Ezért tartottuk fontosnak többek között Török Csaba teológiai tanár megszólaltatását is, aki okos magyarázataival segít helyretenni a csodák kérdésének jelentőségét. Ne a csodák miatt higgyünk! A hitünknek belülről kell építkeznie. Személyes kapcsolatban kell maradnunk az Úrral az eucharisztián keresztül. Az eucharisztikus csoda „csak” megerősítheti hitünket.

Az első és legnagyobb eucharisztikus csodának tartott ereklye   Fotó: Karnevál Film

– Ki segítette a film létrehozását?

– Mindenekelőtt Erdő Péter bíboros atyának jár köszönet. Az ő ajánlására volt szükség ahhoz, hogy fel tudjunk jutni a pápai gépre. A Katolikus  Püspöki Konferencia és Veres András atya is támogatta a film elkészítését. És a Nemzeti Filmintézet nélkül el se kezdhettük volna a forgatást.  

– Mit tapasztalt a Ferenc pápával való repülőútja során?

– A pápai út egy külön csoda volt számomra. Ajándékként éltem meg, hogy megismerhettem a szentatyát közelről is és szót válthattam vele. Utunk során azt tapasztaltam, egyértelműen azt éreztem, hogy Ferenc pápa nagyon megszerette a magyarokat. Minden korábbi rosszindulatú pletykát, félinformációt meghazudtolt szívből jövő kedvessége. A szentatya nagyon jól érezte magát Magyarországon, ez a filmben el is hangzik. Vittorio Boccardi atya, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pápai bizottságának titkára számolt be nekünk róla a Vatikánban. Azon a sajtótájékoztatón, amikor provokatív kérdések is elhangzottak a magyarországi helyzettel kapcsolatban, akkor ő ezt nagyon okosan elhárította, kizárólag dicsérte Magyarországot és elismeréssel szólt mindarról, amit látott, hallott, tapasztalt hazánkban. Azt érezhettük, hogy közel került hozzánk magyarokhoz és mi is közel kerültünk hozzá. Érdemes tudni, hogy legutoljára Szent II. János Pál volt statio orbison, azaz eucharisztikus kongresszus zárómiséjén. Komoly üzenete volt annak a gesztusnak, hogy Ferenc pápa személyesen jött el Budapestre, hogy ő celebrálja a zárómisét. 

– Milyen lelki üzenetet szeretne eljuttatni a nézőkhöz a filmvásznon keresztül?

– A nyugati társadalmakban érezzük a válság jeleit. Erről őszintén kell beszélnünk. A pogány világszemlélet, ahogy a poznani érsek Stanislaw Gadecki fogalmaz, elég erős a mi világunkban. Az Eucharisztikus Kongresszus viszont bebizonyította, hogy mindezek ellenére a katolikus közösség él, lélegzik a világ legtöbb pontján. Ez szerintem mindenkit, aki itt volt, megerősített. Aki hívő, azt a hitében, aki kereső annak pedig azt üzenhette, hogy érdemes keresni, mert ez a közösség várja. Egy bizonytalanná vált világban biztonságot nyújthat számára. Ami pedig a hitetleneket, kétkedőket illeti ez a mi koncentrált együttlétünk talán lehetőséget adott számukra, hogy elkezdjenek érdeklődni. És ne innen-onnan szerzett fél információk alapján ítélkezzenek arról, hogy kik a katolikusok, mi a vallás, hanem próbáljanak utánanézni és utána olvasni, mert érdemes. Talán valamit érzelmileg is át tudtunk adni akkor, amikor az a több száz ezres tömeg vonult végig az Andrássy úton a szombat esti fáklyás felvonulás alkalmából. A katolikusok hite hatalmas erő, érdemes ehhez az erőhöz csatlakozni. 

– Mit jelentett önnek a film megalkotása?

– Kegyelmi állapot volt, amihez nagy alázattal szabad csak hozzáállni. Szent ügyként tekintettem a feladatra a kollégáimmal együtt. Nagyon hálás vagyok érte.

 Borítókép: Siklósi Beatrix (Fotó: Híradó.hu)