Szemerei János lett a Magyarországi Evangélikus Egyház új elnök-püspöke
A leköszönő Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke 2017 novemberétől vezette az evangélikus egyházat.
A leköszönő Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke 2017 novemberétől vezette az evangélikus egyházat.

Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök szerint ha engedjük, hogy Jézus középen álljon, megtapasztalhatjuk a békét.

„A másik bűne az én bűnöm is” – mondta Fabiny Tamás.

Fabiny Tamással is beszélget majd az aktív eutanázia jogáért küzdő ügyvéd.

Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a Pest vármegyei Hévízgyörkön, ünnepi istentiszteleten mondott beszédet.

Az evangélikus püspök az örömhír mellett több kritikát is megfogalmazott, valamint sajátos véleményt fogalmazott meg az eutanázia kérdésében.

Magyar–bajor összefogással, több mint 266 millió forintos állami támogatással épült az új templom.

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a húsvétról és az egyházi vezetők nemzetközi találkozójáról.

Jézus azt várja, hogy minden ember iránt olyan szeretettel legyünk, amilyennel neki tartozunk.

Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint karácsony lehetőséget kínál az új életre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása.

A felkavaró felvétel bejárta a közösségi oldalakat.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

A Magyar Összetartozás Intézete régi képeslapokkal röpít a havas Kárpátokba.

Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.