Ezekből kiderül, hogy
pünkösdkor a szálláshelyek csaknem hetven százalékát foglalták el a magyarok, többségében Balatonfüreden, Siófokon, Hajdúszoboszlón, Hévízen, Zalakaroson, Sárváron és Egerben.
Eközben a teljes forgalom negyedét realizáló
Budapesten – a nemzetközi érdeklődés felfutására – a vendégéjszakák 73 százaléka a külföldi turistákhoz volt köthető;
a legnagyobb arányban az Egyesült Királyságból, Németországból, Olaszországból, Franciaországból, Izraelből és Ausztriából érkeztek, míg a vidéki szállodákat főként a német, az osztrák, a cseh, román és szlovák utazók keresték fel.
A látogatottság a bevételeken is megmutatkozott. A szálláshelyek a múlt hétvégén összesen 6,7 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, míg a vendéglátóhelyek forgalma meghaladta a 14 milliárd forintot – ez éves összevetésben 61 százalékos növekedést jelent.
A turisztikai ügynökség szerint
az előrejelzések alapján júniusban, júliusban és augusztusban összesen közel 16,5 millió vendégéjszakás forgalom várható a szálláshelyeken, ami tíz százalékkal magasabb főszezoni teljesítményt jelenthet a tavalyinál,
vagyis várható, hogy újabb rekordszintű nyár elé néz a belföldi turizmus.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!