Tavaszi csomagözön a postán

Jelentős részben külföldről érkeznek azok az árutartalmú küldemények hazánkba, amelyeket a Magyar Posta Zrt. a második legerősebb forgalmú időszakként számontartott hetekben-hónapokban kezel. Idén is tíz százalékot meghaladó mértékű növekedést regisztráltak az első negyedévben.

2019. 04. 29. 9:40
null
A munkatársakat a tavalyi csúcsidőszak óta automata küldeményfeldolgozó segíti Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem áll meg az elmúlt években tapasztalt növekedés a csomagszállítási piacon – jelentette ki a Magyar Nemzet érdeklődésére a Magyar Posta Zrt. 2019 első hónapjainak adatai alapján. Az idei első négy hónapban 13 százalékkal több csomag és csomagjellegű küldemény várható, ami 1,5 millióval haladja meg a 2018. azonos időszakit a társaság becslése szerint. Hozzátették: a húsvétot megelőző időszakban, vagyis április legelején volt olyan nap is, amikor a küldemények darabszáma megközelítette a kétszázezret. Ez nagyjából 80 százalékos emelkedést jelent a két évvel ezelőtti legforgalmasabb napokhoz képest, amikor napi 110 ezer csomaggal számoltak a vállalatnál. Ez akkor 25-30 százalékos forgalomnövekedést jelentett.

Tavaly a nagypéntek, illetve a húsvéthétfő hetében több mint egymillió árutartalmú küldeményt kezelt a posta. Ennek jelentős részét tették ki nemzetközi bejövő csomagok: nagy részük a Távol-Keletről, ezen belül is Kínából érkezett. Idén húsvét két hetének mennyisége, valamint azon belül a nemzetközi küldemények aránya még magasabb az előzetes adatok szerint.

A munkatársakat a tavalyi csúcsidőszak óta automata küldeményfeldolgozó segíti
Fotó: Bach Máté

A csomagforgalom az év egészét nézve karácsony előtt ugrik meg nagyobb mértékben, de az elmúlt években tavasszal is látható volt kisebb felfutás. A húsvét minden évben más hétvégére esik, így az önmagában nem ­állítható, hogy csupán ez az ünnep generál a csomagszállítási piacon növekedést – szögezte le válaszában a társaság. Az okokról azt írták, hogy tavasszal általában jellemzően megnő a kereslet több termékkategóriában, legyen szó húsvétról, szezonális vásárlásról, valamint több a megrendelés az anyák napja és a szintén május eleji ballagások előtt is.

Az éves összesített forgalom a csomag- és árutartalmú küldemények kategóriájában hatalmasat nőtt néhány év alatt. Míg 2015-ben 15,7 milliót kézbesített a posta, addig tavaly már 41 milliót kellett kezelnie. Mindez lényegé­ben az online kereskedelem bővülésének eredménye, amely a kiskereskedelmi forgalomból 6-7 százalékot tesz ki, ám szakértők szerint egy évtizeden belül már a teljes kiskereskedelmi forgalom ötödét is elérheti. A forgalomnövekedésre reagálva a Magyar ­Posta Zrt. a karácsonyi csúcsidőszak előtt egy új, egymilliárd forint értékű automata csomagfeldolgozó rendszert állított munkába, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.