Továbbra is 500 ezer alatt az álláskeresők száma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

497 200 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon júliusban, ez az előző év azonos hónapjához képest több mint 30 ezres csökkenést jelent.

WA
2013. 08. 21. 11:25

Több mint 730 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette az első félévben a munkahelyvédelmi akció, a támogatott munkavállalók fele a nyugdíjhoz közeledő 55 év feletti korosztályból kerül ki – derült ki a Fidesz augusztus 14-i közleményéből. A munkahelyvédelmi akciót olyan munkavállalók érdekében indította a kormány, akik életkoruknál vagy élethelyzetüknél fogva különösen veszélyeztetett helyzetben vannak a munkaerőpiacon. Ők a kisgyermekes édesanyák, az 55 év felettiek, a pályakezdő fiatalok, a tartósan munkanélküliek és a szakképzettség nélküliek. Azok a munkaadók, akik ilyen alkalmazottakat foglalkoztatnak, jelentős járulékkedvezményekkel számolhatnak. A járulékkedvezmény jelentős vonzerőnek tűnik, hiszen a programban hónapról hónapra egyre több vállalkozás és munkavállaló vesz részt.

Júliusban kiderült, hogy három év alatt két és félszeresére nőtt az egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozók száma is. A kormányváltáskor 80 ezer főt foglalkoztattak idényjellegű munkában, illetve egyszerűsített foglalkoztatással, 2011-ben 140 ezer, 2012-ben 170 ezer, 2013 júniusában már közel 200 ezer főt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.