Matolcsy: 3 milliárd forintra is pályázhatnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A teljes program 2014 első felére is áthúzódva 0,7 százalékponttal is javíthatja a GDP-t – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

TK
2013. 04. 30. 9:31

A sajtótájékoztató piaci hatása ugyanakkor korlátozott volt, egyrészt alapvetően optimista a hangulat, ez is hozzájárulhat a forint jó szerepléséhez, másrészt a szerdai ünnepnap miatt mérsékelt a piaci aktivitás.

A Magyar Nemzeti Bank vezetése konzervatív és felelős monetáris politikát folytat – szögezte le Matolcsy. Arra a kérdésre, hogy a globális piaci hangulat romlása esetén lehet-e túl alacsony a jegybanki alapkamatszint, úgy válaszolt: a monetáris tanács folyamatosan figyelemmel kíséri a világpiaci fejleményeket, és döntéseinél az árstabilitást és a pénzügyi stabilitást is figyelembe veszi.

A kisbankokat részesítik előnyben a kkv-knak szánt kedvezményes hitelkeretet biztosító jegybanki hitelprogramban – jelentette be Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója. Nagy kifejtette: a keretösszeg allokálásánál az úgynevezett kártyaelosztásos technikát alkalmazzák annak érdekében, hogy ne a jelenlegi piaci struktúrát betonozza be a jegybank. Az ügyvezető igazgató hozzátette: a kkv-k a hitelállományuk legalább 5 százalékával pályázhatnak, és lehetőségük lesz mind az új hitelek, mind a devizahitel-kiváltás esetében bankváltásra.

Az MNB programja nem másról szól, mint egy jövedelemátrendezésről. A gazdaságpolitika jelentős összeggel támogatja – a bankrendszeren keresztül – a Magyarországon működő kis- és középvállalkozásokat. Ez a program esszenciája, ami mindenképpen üdvözlendő cél, és szerencsére mindhárom szereplő – az MNB, az annak pénzét közvetítő kereskedelmi bankok és a hitelre szoruló cégek is – érdekelt a sikerben. „Éppen ezért a megegyezés a részletekről menni fog, és ez a program sikereket fog hozni” – fogalmazott Török Zoltán, a Raiffeisen Bank munkatársa, aki úgy véli, fordulat állhat be az év végére, akkorra már több lehet a vállalati hitelkihelyezés, mint amennyi hitelt a cégek visszafizetnek. Az is nagyon fontos, hogy a vállalkozások mit kezdenek a kapott pénzzel, remélhetően beruházásokra, munkahelyteremtésre fordítják – tette hozzá a szakértő.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azt mondta, a kkv-k egyik legnagyobb problémája a finanszírozás nehézsége, a jegybank kísérlete pedig éppen arra irányul, hogy „abban a finanszírozási résben, amiből nagyjából 2000 milliárd forint tűnt el az elmúlt három évben, valamilyen enyhülést idézzen elő”. A kkv-k támogatására kidolgozott egyik csomag lényege, hogy azokat a vállalkozásokat, amelyeknél összemosódik a magán- és a céges vagyon, és devizahitelt vettek föl, megpróbálják valahogy kimenteni szorult helyzetükből. A másik csomag egy kedvezményes hitel, általában a vállalkozások működéséhez. Mindkettőnek vannak kockázatai, hiszen hasonló Magyarországon még nem volt. Ha sikerül a jegybank előremutató kísérlete, akkor versenyt generál a kedvezményes, MNB-forrású hitel közvetítését végző bankok között, így lenyomja a banki árréseket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.