Ezekben a percekben temetik a november 6-án elhunyt Hemző Károly fotóművészt (1928. június 11. – Budapest, 2012. november 5.) – a magyar fotóstársadalom mostanra történelemmé nemesült tagjától, egy vérbeli fotóriportertől búcsúzunk. Szerencsés ember volt, igazi alkotóként dolgozhatta végig a fotózsurnalizmus aranykorát, ha mégoly kevés lehetőséggel is, amely a Közép-Európába születetteknek jutott.
Tisztelt mestere, Escher Károly mondta neki egy futtában feltett kérdésére, hogy mitől lesz valaki jó fotóriporter: „Ha magának van két jó szeme, ne csak nézzen, hanem tanuljon meg látni is vele”. Ezt a sorsot maradéktalanul beteljesítette. Sportfotósként lett először igazán ismert, az akkori technikával csak a valóban kiemelkedő képességű fényképészekre jellemző képei mára ikonokká váltak.
Minden területen maradandót alkotott, bármibe fogott is bele, csodálatos érzékenységgel elkészített lovas képeit Lódobogás című könyvében foglalta össze. 85 éves korában érte a halál. Isten nyugosztalja!
Tóth Tibor fotóriporter, a Magyar Nemzet fotórovat-vezetője
Hemző Károly fotográfiáival emlékezünk:
„A köd, a csönd sosem ragyog. Én már ködből, csöndből vagyok.”
József Attila
Nyolcvanöt éves korában november 5-én elhunyt Hemző Károly fotográfus, Érdemes és Kiváló művész, Táncsics Mihály- és Balázs Béla-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje. A magyar fotográfia mestereként az elmúlt hat évtized alatt a fotó számos műfajában alkotott maradandó műveket.
Hemző Károly hivatásos fotóriporteri pályája a Honvéd Sport Egyesületnél kezdődött hatvan éve. A magyar sportfényképezés egyik megújítójaként több mint két évtizeden át követte kamerájával a magyar bajnokok ünnep- és hétköznapjait. A Magyar Sportmúzeumban még látható a sportképeiből rendezett kiállítása, Hódolat a bajnoknak címmel.
A Magyar Szemle című lapnál riporterként és képszerkesztőként fotográfusgenerációk számára jelentett zsinórmértéket igényes munkája a 70-es és 80-as években. Két könyvet publikált lovakról, s ezekkel új alapokra helyezte az állatok művészi fotografálását Magyarországon. Az elsők között kapott lehetőséget rá, hogy a Műcsarnokban fotóművészként megmutatkozzon 1976-ban. Újszerű és formabontó tárlata mára már legendává lett szakmai berkekben. Önmagukon túlmutató fotótriptichonjait évekig elemezték az esztéták és művészettörténészek.
Szülővárosa, Budapest krónikása volt fél évszázadon át. Talán nincs még egy fotográfus, aki ennyit és ilyen változatos módon örökítette meg a fővárost. Emlékezetes könyvekben és kiállításokon adott ízelítőt munkásságának ebből a részéből, legutóbb 2010-ben Hemzőváros címmel a Magyar Nemzeti Múzeumban. Abban a múzeumban, ahol nagy megtiszteltetésként fogadták be becses adományként életművének zömét.
Az elmúlt harminc évben feleségével, Lajos Marival készült szakácskönyvei nemcsak a széles nagy közönség számára tették a nevét ismertté, hanem a magyar gasztronómiai fotóban is új fejezetet nyitottak. Hemző tagja volt a legfontosabb szakmai szervezeteknek, többek között a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Magyar Fotográfiai Múzeumban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében és az Országos Széchényi Könyvtárban.
Hemző Károly húszéves kora óta élt együtt a halálos betegséggel. Csodaszámba ment, hogy a komoly fizikai állóképességet megkövetelő szakmáját ennek dacára milyen magas színvonalon és megérdemelt sikerrel művelte hat évtizeden keresztül.
Szarka Klára, újságíró, fotótörténész
