„Örülök, hogy bizottságunk tárgyalásai konkrét tetteket eredményeznek. Hatalmas sikernek tartom, hogy hidak épülnek az Ipolyon. A ráros-rárospusztai hidat októberben adták át a forgalomnak, ami jelentősen megkönnyíti a határ két oldalán élők kapcsolatait” – jelentette ki Maros Zilinka szlovák belügyminisztériumi államtitkár az ülés utáni sajtóértekezleten. Hozzátette: „Ezt nagyon fontosnak tartom, különösen a határ menti településen élők szempontjából, akik most mindkét oldalon egyszerűbben utazhatnak munkahelyükre, illetve látogathatják meg az Ipoly másik partján élő rokonaikat.” Egy másik Ipoly-hidat még az év vége előtt átadnak a forgalomnak.
Zilinka szerint a bizottság tagjai szorgalmazzák, hogy intenzívebb legyen az együttműködés a határ két oldalán működő egészségügyi mentőszolgálatok között, az egészségügyi intézmények, illetve a szakminisztériumok között. Az idegenforgalom terén kiemelt figyelmet kaptak a határ menti kerékpárutak. A bizottság támogatni fogja egy négynyelvű térkép kiadását, amely feltüntetné a kerékpárutakat.
„Meglehet, éppen ez a konkrét eredmények titka”
„Nagyon örülök, hogy szép és konkrét eredményeket mutathatunk fel. A két Ipoly-híd átadását hatalmas sikernek tekintem” – nyilatkozta Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára, a bizottság magyar tagozatának vezetője. Fontos előrelépésnek minősítette azt is, hogy a sátoraljaújhelyi határátkelőt most már nemcsak a gyalogosok, hanem személygépkocsik is igénybe vehetik.
„Mindkét fél nagyon lelkiismeretesen és őszintén áll hozzá a problémák megoldásához, meglehet, éppen ez a konkrét eredmények titka” – szögezte le Szabó Erika. Az évente kétszer ülésező magyar–szlovák kormányközi vegyes bizottság 2004-ben alakult meg. Célja a helyi és területi önkormányzatok és közigazgatási szervek közötti határ menti együttműködés segítése, az információcsere, a jószomszédi kapcsolatok erősítése, ösztönzése és továbbfejlesztése.

Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes