Elhunyt Borbély Ernő

Súlyos betegség után 60 éves korában elhunyt Borbély Ernő csíkszeredai emberi jogi harcos – tették közzé internetes oldalaikon az erdélyi magyar lapok.

BL
2011. 12. 21. 16:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borbély Ernő 1951. március 30-án született, gyermekkorát Nagytusnádon töltötte, középiskolába Sepsiszentgyörgyön járt. 1978-ban filozófia-történelem szakos tanári diplomát szerzett a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, majd Csíkszeredában tanított. 1982. november 23-án vették őrizetbe a kommunista hatóságok.

Két társával, Buzás Lászlóval és Bíró Katalinnal együtt 1983 júliusában hét évi börtönbüntetésre ítélték az államrend elleni összeesküvés vádjával. A nagyenyedi börtönben éhségsztrájkkal érte el, hogy az őt meglátogató szüleivel magyarul beszélhessen. Feltehetőleg a nemzetközi tiltakozás hatására harmadolták büntetését, 1987. július 22-én szabadult. Ezt követően egy ideig szakképzetlen munkásként tengődött, majd Magyarországra telepedett át.

Az 1989-es változások után azonnal hazaköltözött szülőföldjére. 1990 és 1992 között az RMDSZ színeiben képviselte az erdélyi magyarságot a román parlamentben. 1992-től az RMDSZ csíki területi szervezetének az elnöke, 2000 és 2008 között Hargita megyei önkormányzati képviselő. 2008-ban kilépett az RMDSZ-ből, mert úgy vélte, hogy a szervezet lemondott az autonómiatörekvésekről. Lemondó nyilatkozatának lényegét egy interjúban így sommázta: „a megalkuvásnak is van határa”.

Egy hónappal ezelőtt Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki, a kitüntetést Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a betegágyánál adta át. Borbély Ernőt csütörtökön temetik el Csíkszeredában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.