A szankciók sem segítenek?

A romániai oktatási államtitkár nem hiszi, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem beleegyezne önálló magyar intézetek létrehozásába.

BL
2012. 01. 09. 11:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erdélyi Krónikának nyilatkozó, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által delegált államtitkár Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek arra a pénteki megnyilatkozására reagált, amely szerint a román kormány még megvárja az egyetem szenátusának következő ülését, és ha akkor sem tesznek eleget a magyar intézetek létrehozására vonatkozó minisztériumi felszólításnak, akkor a B tervet alkalmazzák. Ez egyrészt szankciók alkalmazását jelenti, másrészt megpróbálják kormányhatározattal létrehozni az intézeteket.

Markó az Erdélyi Magyar Televízió műsorában emlékeztetett: a MOGYE román többségű szenátusa hónapok óta ellenzi a magyar intézetek létrehozását, amelyet a tavaly hatályba lépett román oktatási törvény ír elő. A miniszterelnök-helyettes szerint fontos ugyan az egyetemi autonómia (amelyre az intézmény szenátusa hivatkozik), de Markó szerint elfogadhatatlan, hogy az egyetem vezetősége nem tartja tiszteletben az alkotmány és a törvény által garantált magyar oktatási jogokat.

Mi a jó megoldás?

Király András ugyanakkor a Krónika érdeklődésére úgy fogalmazott: jelenlegi felállásában a szenátus aligha vállalja fel a törvényességet. Király szerint a minisztérium ellenlépései sem hozhatnak eredményt egyik napról a másikra. „A finanszírozás megvonását nem tartom a legjobb ötletnek, mert az mindenkit, magyarokat, románokat egyaránt érint, nem csak az egyetem vezetőit” – idézi a lap Királyt, aki szerint a mandátuma vége felé közeledő rektor felfüggesztése sem ideális megoldás, hiszen hosszas procedúráról van szó. Marad a kormányhatározat alternatívája, amely elrendelheti a MOGYE átszervezését, de ezt sem lehet zökkenőmentesen megoldani – véli az államtitkár.

Nagy Örs, az egyetem helyettes rektora a lapnak már korábban is úgy vélekedett: az anyanyelvű orvos- és gyógyszerészképzés ügyének megoldása meghaladja a marosvásárhelyi magyar tanerők lehetőségeit, a kérdést csak a politikusok oldhatják meg.

Tárcavezetői utasítások

Ezzel szemben a román pártok Maros megyei vezetői elítélően nyilatkoztak a politikusok beavatkozásáról. A szociáldemokrata Florin Buicu és a liberális Ovidiu Butuc az egyetemi autonómia tiszteletben tartását kérte a bukaresti politikusoktól, míg Silviu Morariu, a Konzervatív Párt vezetője egyenesen a különálló – román és magyar – kórházak alapításának „veszélyét” látja a magyar karok esetleges létrehozásában.

A Krónika emlékeztet: Daniel Funeriu oktatásügyi miniszter is jelezte a MOGYE szenátusának, hogy a multikulturalitás megtagadása törvénybe ütköző. A tárcavezető két ízben is arra utasította az egyetem vezetőségét, hogy chartája megfogalmazásában tartsa tiszteletben a 2011/1-es tanügyi törvény előírásait. A román többségű szenátus azonban mindeddig hajthatatlannak bizonyult az egyetemi autonómia megsértéseként értékelve a miniszter leveleit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.