– Már kicsit jobban vagyok, de borzasztó volt átélni. A könyököm, csípőm még mindig fáj – mondta el a Kossuth rádiónak az a 75 éves asszony, akit a karácsonyi éjféli mise után támadtak meg szerb fiatalok Temerinben.
A szerbül káromkodó férfiak fellökték az idős nénit, a segíteni próbáló magyar házaspárt pedig brutálisan megrugdosták. A férfi orrából folyt a vér, majd a helyszínen hányni kezdett. „Megszólalni sem mertem, se magyarul, se szerbül” – tette hozzá a néni.
A házaspár hölgytagja a rádiónak elmondta: a támadók közül kettőt fogtak el, a harmadikat azonban nem. „Kétlem, hogy nem tudják, kiről van szó, valami okból nem akarják megtalálni.” Az asszony nem nyugszik bele az elkövetők rendkívül alacsony büntetésébe, a mindössze 25 napos elzárásba és az ötven eurót sem elérő pénzbírságba. „Kérdezem, mi lett volna, ha mindez fordítva történik, ha visszaütöttünk volna? Zsebre tett kézzel kell megvárni, míg agyonütnek minket?”
Az orvos szerint a férfi nem szenvedett komolyabb sérülést, ennek ellenére még mindig merevítő van a nyakán, nyakcsigolyáját, gerincét, fejét pedig folyamatosan fájlalja. A 75 éves néni mindehhez hozzátette: férje októberi halála után kirabolták, a hosszú évek alatt összegyűjtött négyezer eurót elvitték, de a rendőrök még ujjlenyomatot sem vettek.
Azonban nem ez volt az ünnepek alatt az egyetlen magyarokat ért támadás Temerinben. Szilveszter éjjel egy fiatal férfira összeverve, eszméletlenül találtak rá a város központjában. A Magyar Remény Mozgalom helyi szervezete ezért az elkövetőek mielőbbi kézre kerítését és példás büntetés kiszabását követeli.