EMNP: Vass vagy Enache?

Smaranda Enache marosvásárhelyi polgármesterjelöltségét támogathatja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ha Vass Levente közös jelöléséről nem tud megállapodni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ).

WL
2012. 02. 17. 13:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Toró T. Tibor, az EMNP ideiglenes elnöke a Krónika című napilapnak nyilatkozva elmondta: megtörténhet, hogy tömörülése Smaranda Enache emberjogi aktivista mögé áll a júniusi marosvásárhelyi polgármester-választáson. Ezt a megoldást az EMNP arra az esetre tartogatja, ha Vass Attila közös indításáról nem tud megegyezni az RMDSZ-szel. Vass Attila jelölését korábban mind az EMNP, mind az RMDSZ jónak tartotta, de míg az EMNP a vásárhelyi magyarság által támogatott független jelöltként, az RMDSZ saját színeiben indítaná az orvos-politikust.

Toró szerint a párthoz való kötődés jócskán csökkentené a magyar jelölt esélyeit. Úgy vélte, ez még akkor is így van, ha az egyházak és a civil társadalom is kiáll Vass Attila mellett. „Amennyiben néhány héten belül nem sikerül közös nevezőre jutnunk, mindannyian elindulhatunk a magunk útján” – figyelmeztetett Toró.

Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke a Krónikának megerősítette: ő csakis függetlenként tudja elképzelni jelöltetését. „Az viszont megtiszteltetés lenne számomra, ha a város magyar és román demokratikus pártjai és civil szervezetei mellém állnának, és együtt próbálnánk meg véget vetni a jelenlegi polgármester uralmának” – nyilatkozott a magyarul és románul egyaránt anyanyelvi szinten beszélő emberjogi aktivista.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.