A segélyakció kapcsán Gerevich János, a beregszászi Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ igazgatója az MTI-nek elmondta: egyenként mintegy 300 kilogramm fabrikettet adományoztak a Beregszászon és a hozzá tartozó járásban élő ötven hátrányos helyzetű sokgyermekes családnak és magányos rászorulónak mintegy félmillió forint értékben.
Hozzátette: a segélyben részesülők kiválasztásánál a helyi nyugdíjasszervezetektől, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetségtől és a járásban tevékenykedő szociális munkásoktól kapott információkra hagyatkoztak. Mint kifejtette, Beregszászon és környékén a tartós hideg miatt több segítség is elkelne, de az anyaországi segélyszervezettől kapott mostani támogatás is sokat jelent a nélkülözőknek.
Gerevich azt is elmondta, hogy a rászorulók azért kaptak fabrikettet, mert a hegyvidéket elzáró nagy hó miatt jelenleg nehéz tűzifához jutni Kárpátalján. Azt is közölte, hogy a rendkívüli hidegre való tekintettel folytatni szeretnék a nélkülözők fűtőanyaggal való ellátására irányuló akciót, s ehhez ukrajnai szervezetek és vállalatok szponzori támogatását is szeretnék elnyerni.
Félszázan menekültek meg a fagyhaláltól
Nehéz körülmények között élő családok, valamint idős és egyedül élő rászorulók kaptak fűtőanyagot.
2012. 02. 09. 15:40
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!