Orbán Szabolcs, az erdélyi ferences rendtartomány tartományfőnöke szerint az elmúlt időszakban megnőtt a Csíksomlyón tartott házasságkötések száma, a násznép és a zarándokok pedig kölcsönösen zavarták egymást. Ezért fogalmazódott meg az igény, hogy szabályozzák az esküvők számát, így minden szombaton csak két esküvőt engedélyez a ferences rend a csíksomlyói kegytemplomban – írta csütörtökön a Krónika című erdélyi napilap.
Nem zárkóznak el teljesen attól, hogy esketési liturgiát tartsanak Csíksomlyón, de a házasodók plébánosára bízzák, hogy eldöntse, kiállítja-e vagy sem az „elbocsátó levelet”, amellyel a felek felkereshetik a kegytemplom igazgatóságát.
Urbán Erik templomigazgató hangsúlyozta, hogy nem tiltásról van szó, hanem az esketések szabályozásáról. Emlékeztetett, hogy a kegytemplomban tartott esküvők, keresztelők harminc évvel ezelőtt is gondot jelentettek, már Márton Áron egykori erdélyi püspök is kiadott erről egy leiratot.
A templomigazgató hozzátette: a kegytemplom jellegének megőrzése mellett a szabályozást azért is fontosnak tartották, mert a keresztelés, az esketés a lakhely szerinti plébániatemplomban kell hogy történjen, így ünnep az egész egyházközség számára.
A csíksomlyói kegytemplom nem plébánia, nem vezet anyakönyvet, ezért az adminisztrációt eddig is és ezentúl is a lakhely szerinti plébánián kell elvégezni. Mindezt a házasulandók tudomására hozzák, de ha mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy a kegytemplomban esküdjenek örök hűséget egymásnak, és kérésüket megindokolják, akkor zöld utat kaphatnak.
A templomigazgató szerint elsősorban a helyi fiatalok kérik, hogy a csíksomlyói templomban tarthassák az esküvőt, de az elmúlt időszakban Magyarországról is érkeztek olyanok, akik egykor Csíkból vándoroltak ki.
Havonta két esküvőt engedélyeznek
A zarándokok nyugalma érdekében korlátozzák az esküvők számát a csíksomlyói kegytemplomban.
2012. 02. 16. 15:05
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!