Magára hagyták a kisebbségi kultúrát

Veszélyben van a kisebbségi kultúrák fejlesztése Szlovákiában – közölte a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala.

LM
2012. 02. 16. 17:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kerekasztal képviselői az ülésen olyan határozati javaslatot terjesztettek elő, amely a kisebbségi kultúrák fejlesztésével foglalkozó, a kormányhivatal által kidolgozott törvénytervezet elfogadását javasolta. Az ajánlás a márciusi parlamenti választások után felálló kormány számára jelölte volna ki a kisebbségi problémák kezelésének irányát.

Végül sem ezt a javaslatot, sem pedig az ülésen a kormányhivatal által előterjesztett, „hasonló tartalmú, de jóval enyhébb” dokumentumot sem fogadták el.

A kerekasztal aggályosnak tartja, hogy a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Bizottsága semmilyen ajánlást nem tett a kisebbségi kultúrák támogatására. „Így a jelenlegi tisztviselők utódainak kezét semmilyen vállalás, sem pedig ajánlás nem köti” – olvasható az állásfoglalásban, amely szerint emiatt az új kormánytisztviselők a kulcsfontosságú törvény végrehajtását könnyebben elszabotálhatják vagy elhalaszthatják.

A kerekasztal súlyos taktikai hibának tartja a történteket, de a jövőben is megkülönböztetett figyelemmel kíséri a tervezet sorsát, hogy a kisebbségi kultúrák fejlesztése törvényes, átlátható és a közösség számára is hasznot hozó keretek között folytatódjék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.