Az MKP a tolerancia és a békés együttélés elutasításának tartja a táblarongálást. „Még a hét folyamán egy új, ezúttal az esetleges rongálási szándéknak jobban ellenálló anyagból készült táblát helyezünk ki a letört helyébe” – mondta Farkas Iván, aki pénteken maga is ott volt az időközben széttört tábla felállításakor. Hozzátette: mivel a táblát nem az Állami Útkezelő Vállalat helyezte ki, így közvagyon rongálása miatt nem tehetnek feljelentést, csak tiltakoznak a barbár tett ellen.
Pénteken a Magyar Koalíció Pártja Szlovákia több településén, köztük Párkányban is magyar nyelvű helységnévtáblákat helyezett el. A magyar párt ezzel a lépéssel arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy bár a kisebbségi nyelvhasználati törvény tavalyi módosítása ezt lehetővé teszi, a magyar táblák eddig nem kerültek a helyükre. „A táblák kihelyezésére azért volt szükség, mert a Szlovák Köztársaság kormányhivatalának felelősei a mai napig nem jártak el ebben az ügyben, és az állami szervek nem teljesítették ezen feladatukat” – nyilatkozta az MTI-nek a MKP elnöke, Berényi József a pénteki táblaállításkor.
Rongálás után: pótolják a táblákat
Új magyar nyelvű helységnévtáblát állít az MKP Párkányban annak a helyére, amelyet a hét végén ismeretlen tettesek széttörtek.
2012. 02. 13. 12:56
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!