A magyar külügyminiszter az RMDSZ elnökével közösen tartott sajtóértekezletén kifejtette: alapvető érdek az, hogy az erdélyi magyarság a lehető legnagyobb arányban vegyen részt a parlamenti és önkormányzati választásokon. Azt mondta, bízik benne, hogy a magyarság kulturális identitása elég erős ahhoz, hogy a részvétel nagy legyen.
„Az önkormányzati választásokon meg kell barátkozni azzal, hogy különböző magyar politikai pártok egymással versenyeznek. Ami lényeges, az az, hogy ez a politikai verseny tiszta eszközökkel, tisztességes módon folyjon. Ebbe kívülről nem tudunk és nem akarunk beleszólni” – mondta a külügyminiszter. Hozzátette, az erdélyi magyar politikai szervezeteknek kell egymással tisztázniuk, hogyan biztosíthatják a legerősebb parlamenti képviseletet, a magyar kormány feladata, hogy esetleges megállapodásukat támogassa.
Az RMDSZ elnöke a találkozón kifejezte reményét, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyében közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezetet az Ungureanu-kabinet jövő kedden elfogadja, mert ez a döntés a koalíció sorsára is hatással lesz. Kelemen Hunor hozzátette, az RMDSZ a választásokra készül, a júniusi önkormányzati voksoláson a szövetség a 2008-as eredményét szeretné megismételni.
„Az év végéig az a feladatunk, hogy úgy készüljünk, hogy ne hagyjuk képviselet nélkül az erdélyi magyarságot a parlamentben” – mondta az RMDSZ elnöke. Az MTI kérdésére, hogy kért-e valamit az RMDSZ a magyar kormánytól, Kelemen Hunor azt válaszolta: „A mi álláspontunk szerint jó, ha a romániai választásokat a romániai politikai szereplőkre bízzák, és az a legnagyobb segítség, ha senki nem avatkozik bele abba, ami itt a belpolitikai kampányban történik.”
A magyar külügyminiszter román kollégája, Cristian Diaconescu meghívására tett kedden hivatalos látogatást Bukarestben, ahol fogadta őt Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök és Vasile Blaga, a kétkamarás román parlament szenátusának elnöke is.