Nagyvárad főváros lett

Nagyvárad 2011-es zöld programjait tartotta a legmeggyőzőbbeknek a román környezetvédelmi tárca.

LM
2012. 03. 07. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 200 ezresnél népesebb romániai városok közül Nagyvárad tett 2011-ben a legtöbbet a környezet védelméért, ezért a Körös-parti város kapta Románia zöld fővárosa címet, a díjat Borbély László miniszter adta át a szerdai, bukaresti gálán – közölte a román Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium az MTI-vel.

Egy romániai cég a környezetvédelmi tárcával közösen immár másodjára hirdette meg a Románia zöld fővárosa versenyt, amelynek felhívását valamennyi romániai város polgármesteri hivatalába elküldték.

A benevező önkormányzatoknak a különböző, környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedéseikről kellett adatokat közölniük. Ezeket környezetvédelmi szakemberekből álló zsűri bírálta el.

A döntés értelmében az 50 ezernél kisebb népességű városok közül a Bukaresttől 150 kilométerre északra fekvő Sinaia, az 50 ezer és 200 ezer közötti lakossággal rendelkező városok közül az észak-moldvai Botosani, a 200 ezernél népesebb városok közül pedig Nagyvárad kapta a díjat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.