Egyre kevesebb a magyarul tanuló diák

Hétfőn kezdődött, és május végéig, gyakorlatilag pedig a tanév kezdetéig tart a beiratkozás a vajdasági általános iskolákban.

BL
2012. 04. 04. 20:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarszentmihályon (Mihajlovo) kilenc magyar elsős beiratkozását várják. A mostani első osztálynak tíz diákja van. A lukácsfalvi (Lukino Szelo) iskola magyar osztatlan osztályában (elsőtől negyedikig) jelenleg heten tanulnak, őszre viszont öt magyar elsős beiratkozását várják. Így két év után újra lesznek magyar elsősei az ötszáz lakosú falu iskolájának. A vidék legnagyobb magyar többségű településén, Muzslyán kevesebb elsőssel számolnak, mint tavaly. A központi iskolaépületbe 33, a Szervó Mihály utcában levő „kinti” iskolában pedig tíz magyar első beiratkozására számítanak.

Törzsudvarnokon (Banatszki Dvor) a négyosztályos magyar osztatlan tagozatnak egyetlen negyedikes tanulója van, a felsősök pedig a szomszédos Tordán folytatják iskoláztatásukat. Udvarnokon még egy szülő sem jelezte, hogy magyar osztályba íratná a gyerekét, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy a faluban megszűnik a magyar tannyelvű oktatás. A mintegy ezerlakosú település lakosságának a fele még magyarnak vallja magát, ennek ellenére a magyar tanulók száma évről évre csökkent. Az elmúlt hat évben már csak egy osztatlan magyar tagozat maradt annak ellenére, hogy volt olyan tanév, amikor magyar tannyelven öten tanultak, a szerb osztályba pedig nyolc magyar gyermek járt.

Nagybecskereken (Zrenjanin), a bánsági magyarság oktatási központjában, a vajdasági Bánság legnagyobb városában egykor hat elemiben működtek magyar osztályok, majd a kilencvenes évek „ésszerűsítése” után egy iskolában maradt magyar tannyelvű oktatás. A Szonja Marinkovity Általános Iskolában, ahol ebben a tanévben 10 magyar elsős tanul, a szülők előzetes jelzése alapján 10–18 magyar elsőst várnak a következő tanévre.

Az iskolai utánpótlást nehezíti, hogy egyetlen magyar óvodai csoport működik a 79 ezres városban, amelyben több mint háromezer magyar él. Kevés a gyerek, a magyarság pedig széttagolva él a városban, s emiatt sok szülő a közelebbi, szerb iskolába íratja gyerekét. Becslések szerint csak minden negyedik magyar családban született gyerek tanul anyanyelvén Nagybecskereken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.