Több jelöltet állít az RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több jelöltet állít a június 10-én tartandó önkormányzati választásokra, mint négy évvel ezelőtt.

TK
2012. 04. 26. 14:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy míg 2008-ban 8917 jelölttel vágtak bele a választási kampányba, az idén 9479 jelöltet indítanak. Az RMDSZ elnöke biztosnak mondta, hogy a 2008-ashoz hasonló eredményeket tud elérni a szövetség. Akkor négy megyei önkormányzatban szerezte meg a szövetség jelöltje az elnöki tisztséget, és több mint 260 jelöltje jutott polgármesteri székhez.

Kelemen Hunor elmondta, hogy a szövetség választási programját az erdélyi magyar családokkal folytatott konzultáció alapján dolgozzák ki. 2011 áprilisa óta ugyanis a „Minden magyar számít!” és a „Figyelünk egymásra” jelszó alatt kérdezték a közösséget a prioritásokról, a konzultáció keretében több mint 80 ezer család fejtette ki a véleményét. Amint elmondta, a válaszadók mintegy 300 problémát jelöltek meg. A legtöbben a munkahelyek hiányát, a szociális biztonság kérdéseit, az úthálózat – elsősorban a helyi és megyei utak – állapotát, a közművesítés hiányát, az egészségi ellátás gondjait és az élhető, barátságos környezet megteremtését tekintették a legfontosabbnak. Külön kategóriát képeztek a válaszokon belül az anyanyelvhasználattal és az oktatással kapcsolatos sajátos magyar kérdések. „A programunkat 80 ezer család írta. Biztos vagyok benne, hogy 2012-ben jól szerepelünk a választásokon, és a 2008-ashoz hasonló eredményeket érünk el” – jelentette ki Kelemen Hunor.

A román törvényhozásban pénteken napirendre kerülő bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: ha nem lesznek további átigazolások és átszavazások az ellenzékhez, a bizalmatlansági indítvány nem kapja meg a kormány megbuktatásához szükséges 231 szavazatot. Kijelentette, hogy az RMDSZ jelen lesz, biztosítja a határozatképességhez szükséges jelenlétet, képviselői elmondják a véleményünket, de egyetlen RMDSZ-es képviselő, egyetlen RMDSZ-es szenátor sem fog a koalíció ellen szavazni.

Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor hazugságnak nevezte, hogy az RMDSZ politikusai nyomást gyakorolnának a többi magyar párt jelöltjeire. „Mi nem foglalkozunk velük, mi a közösség gondjaival foglalkozunk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. A magyar pártok esetleges kolozsvári együttműködésével kapcsolatban Kelemen elmondta, hogy a szövetség álláspontja nem változott, az RMDSZ listái nyitva állnak a többi magyar párt jelöltjei számára is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.