Pragmatikus szempontból is fontos az MKP-nak a KDNP

Szorosabbra fűzte kapcsolatait a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Magyar Koalíció Pártja (MKP).

2012. 06. 22. 20:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A találkozót követő közös sajtóértekezleten Berényi József, az MKP elnöke elmondta: pártja szeretné szorosabbra fűzni kapcsolatait a KDNP-vel, a mostani találkozóra e célkitűzés jegyében került sor. „Eddig inkább a Fidesszel építettük szorosabban a kapcsolatokat, de most ezt szeretnénk kiegyensúlyozni” – fogalmazott az MKP elnöke. Rámutatott: pártja számára pragmatikus szempontból is fontos a KDNP, hiszen a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke irányítja.

Berényi elmondta: tájékoztatta partnerét az MKP, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és a Most-Híd között a „kisebbségi minimumról” folyó tárgyalásokról. Rámutatott: a szlovákiai magyarság legfontosabb törekvéseit összegző alapelvrendszert várhatóan már szeptemberre sikerül véglegesíteni. Szó esett az Európai Néppárt közelgő tisztújításáról is. Berényi ennek kapcsán hangsúlyozta: a vezetőválasztás idején szeretnék úgy összehangolni a Fidesz, a KDNP és az MKP európai parlamenti képviselőinek szavazását, hogy olyan elnöke legyen a néppárti frakciónak, „aki szívén viseli a kisebbségek ügyét”.

Rubovszky hangsúlyozta: a KDNP számára a külhoni magyar politika vonatkozásában az etnikai alapon szervezett pártokkal való kapcsolattartás az elsődleges. Hozzátette: a KDNP-frakció ezért – vélhetően már az ősz folyamán – kihelyezett ülést tart Révkomáromban az MKP politikusainak részvételével. Rubovszky a találkozót követően Bugár Bélával, a Most-Híd szlovák–magyar párt elnökével is beszélt. Rövid találkozójukon szót ejtettek a szlovákiai magyarság megmaradása érdekében teendő lépésekről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.